Bed&Love

3 okból csökkenhet a kapcsolatodban a szeretkezések száma - Így fordíthatod vissza ezeket a folyamatokat

A szex egy kapcsolat motorolaja, az egyik oszlop, amely megtartja a szerelmet. Sokszor előfordul, hogy a legelején minden gördülékenyen és könnyedén megy, magas fokon izzik a tűz, majd szépen lassan alább hagy a lobogás, és ritkul az együttlétek száma. Szexuálpszichológusunk, Gazdóf Réka cikkéből kiderül, miért van ez!

Kezdetben mindig ég a tűz

Ez a folyamat egy bizonyos szinten természetes, hiszen a kezdetekben az egymás iránti szenvedély annyira erős, hogy a testi összeolvadással tudunk a lehető legközelebb kerülni a másikhoz. Mondhatnánk azt is, hogy először a ”testi szerelemnek” van nagyobb szerepe, majd ahogyan a vágy kissé csitul, úgy kerül előtérbe a ”lelki szerelem”, a kapcsolat komolyabbá fordulása, tervezgetés, szintlépések. Bemutatjuk kedvesünket a családnak, barátoknak, együtt tervezzük a hétvégét, utazásokat, ünnepeket.

Mindeközben ideális esetben (a szeretkezések száma a kezdetekhez képest csökkenhet ugyan) a szexuális élet stabil, kielégítő és mindkét fél számára elégedettséget biztosít.

Azonban a mindennapok szürkesége, a kevés együtt töltött idő, a nem tisztázott konfliktusok és ki nem mondott vágyak, a hétköznapok gondjai gátat szabhatnak a boldog szexuális életnek. Hiába tudjuk, hogy a szeretkezés örömteli és jó, ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, főleg egy hosszú távú kapcsolat esetén.

Miért csökken az együttlétek száma?

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A kezdeti lendülethez képest, az együttlétek csökkenésének hátterében három fő ok állhat:

1. Különböző libidó

A kapcsolat elején fokozottabb a vágy, közkeletű kifejezéssel élve ”tombolnak a hormonok”, nagyobb hangsúly kerül a romantikára, a beszélgetésekre több időt hagyunk, és inkább az életünk szebbik oldalán osztozunk a másikkal. Később, ha nagyobb teret engedünk a társunknak és a hétköznapok is beszivárognak a pár életébe, ez a gyakoriság csökkenhet. Elképzelhető, hogy ez az egyik fél számára természetes folyamat, hiszen hosszabb távon számára kielégítő egy bizonyos számú, gyakoriságú együttlét, míg a másik fél nem érti, mi történik, miért kevesebb a szex. Valószínűsíthető, hogy a pár két tagjának különböző a libidója, mely inkább hosszabb távon derül ki.

Ez esetben érdemes tisztázni a szükségleteinket, és próbálkozni azzal, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az elképzelések. Mindezt természetesen nem direkten és erőltetve, hiszen a szex esetében (is) az erőltetés inkább ellenállást szül.

Lapozz, Gazdóf Réka cikke a következő oldalon folytatódik!

Fotók: womensneed.com, drphil.com

Oldalak

Bed&Love
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.
Lifestyle
Az Oroszlán ma több embert is maga mellé állíthat - olvasd el napi horoszkópod te is!