Bed&Love

Ezt gondoljuk mi, nők az anális szex előtt, közben és után - Őszinte vallomások következnek

A legfrissebb kutatások szerint a nők 86 százaléka már próbálta az anális szexet, vagyis 10-ből 8-an már legalább egyszer átestünk rajta. Ennek ellenére a "műfajnak" nincs olyan sok rajongója a nők körében, sok barátnőmtől hallottam, hogy nem igazán tetszett nekik a dolog, de barátjukért még ezt is hajlandóak voltak bevállalni. Cikkünkben most nem ők, de valódi nők mondják el, mire gondoltak előtte, közben és utána!

Lassú víz, partot mos

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

"A barátommal már három éve randiztunk és éppen a 30. születésnapjára készültünk. Már nagyon régóta kérlelt, hogy menjek bele a dologba és próbáljuk ki a 'másik bejáratot', de mindig nemet mondtam, mert féltem, nem gondoltam, hogy tényleg élvezetes lehet. Mivel valami igazán izgalmas dologgal szerettem volna meglepni, úgy döntöttem, most az egyszer bevállalom. Nem volt rossz, ez bizonyos szinten élveztem is, de azért nem szeretnék belőle rendszert csinálni" - Courtney.

Erre is fel lehet készülni

"Egy alkalommal a legjobb barátnőmmel vettünk egy üveg bort, közben pedig rákerestünk az interneten, hogyan kell jól csinálni az anális szexet. Szerettem volna mindenre felkészülni, és élvezni, amennyire csak tudom. Erről persze egy szót sem szóltam a barátomnak, de másképp nem mertem volna belemenni. Így viszont nagyon jó volt, őt pedig boldoggá tettem" - Katie.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: salutetoy.com

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Bed&Love
Sztárok
Január 26-án indul a TV2-n a nagy sikerű párkereső reality, A Nagy Ő következő évada, melynek címszerepében Stohl András lesz látható. A színész-műsorvezető nemrég elmondta, kinek az ötlete volt,...
Utazás
Ha utaztál már repülővel, bizonyára megfigyelted, hogy felszálláskor és leszálláskor a légiutas-kísérők mindig a kezükön ülnek – ennek pedig komoly oka van.
Home&Design
Sok fejfájástól fog megkímélni ha befektetsz ezekbe a kanapékba.
Lifestyle
Rengeteg olyan ruhaanyag van, aminek a nevét nap, mint nap halljuk, és amik a webshopok leírásaiban is újra és újra felbukkannak, mégis, sokszor nem világos, milyen anyagról is van szó igazából....
Lifestyle
A konyhai fiókok sokszor afféle mindenes tárolóként működnek, pedig nem minden eszköz viseli jól ezt a bánásmódot. Van egy különösen gyakran használt tárgy, amelynek a fiók valójában az egyik...
Fashion&Beauty
Van egy kiegészítő, amely idén szinte észrevétlenül vált a téli öltözködés kulcsdarabjává. Nem hivalkodó, nem követel figyelmet, mégis elég egyetlen mozdulat, és az egész outfit új értelmet nyer....