Sztárok

Vihar lesz a biliben - Interjú Kovács András Péterrel

Októberben érkezik Kovács András Péter új önálló estje, a Vihar a biliben, ami mind hangulatában, mind tematikájában különbözni fog eddigi előadásaitól. Az est mellett folytatódik a nagysikerű zenés stand-up, a Duma Swing is, ahol KAP, Janklovics Péter és Illés Ferenc a jól bevált sikerreceptet követve, de sok újdonságot is behozva énekel és viccelődik majd a közönségnek.

Hamarosan új önálló esttel jelentkezel. Mit láthat majd a közönség?

Az lesz a címe, hogy Vihar a biliben. Ebből már következtetni lehet a tematikára is: kívülről, egy humorista szemével szeretném láttatni azokat a problémákat, drámákat és játszmákat, amelyek a mindennapjaink részei, akár a magánéletben, akár a közéletben. Szeretném bebizonyítani, hogy nem kell őket annyira komolyan venni és nyakig elmerülni bennük, hiszen a boldogságunk és a boldogulásunk nem ezektől függ. Amiből nem feltétlenül szükséges problémát csinálni, abból ne csináljunk.

Tudsz mondani néhány konkrét témát?

Nagyon idegesítenek például a Facebookon a lájkvadász címek. „Felrobbant az internet ettől és attól”, vagy „El sem hiszed, x, y mit meg nem enged magának”. Ezek mind felfújt dolgok, viharok a biliben, amire holnap már a világon senki nem emlékszik. Ugyanez nemcsak a hírekre vagy az úgynevezett botrányokra igaz, hanem a saját életünk eseményeire is. A másik, amire a műsorban nagy hangsúlyt szeretnék fektetni, azok a tipikusan ránk, magyarokra jellemző attitűdök: a túlzásaink, kétségbeesésünk, pesszimizmusunk, vagy akár a nyelvünk és a beszédünk.

A Vihar a biliben mennyire fog különbözni az eddigi önálló estjeidtől?

Teljesen más lesz. Az Evolúció egy viszonylag elvontabb téma volt, az Ősök és utódok pedig főleg magánéleti vonatkozású. Az új est inkább egy mai, részben aktuális, részben egyetemes előadás lesz, ami hangulatában és tematikájában is különbözni fog a korábbiaktól. Sokszor kapunk olyan kritikát, hogy nem vagyunk aktuálisak vagy közéletiek, most ezeknek az igényeknek is szeretnék eleget tenni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz, az interjú még folytatódik!

Hogyan szoktad próbálni az új anyagaidat?

Mindig csak közönség előtt. Nálam nem úgy működik, hogy leülök, egy hónapig írok, aztán elmondom a tükörnek. Mindig szépen organikusan fejlődik, és ha egy picike rész elkészül, azt elpróbálom. Ha úgy érzem, hogy valamennyi résszel készen állok, összerakom, és bemutatom a közönségnek.

Folytatjátok a nagysikerű Duma Swinget is. Mikor lesz a bemutató?

November 6-án lesz először látható a Corvin Dumaszínházban, ugyanabban a felállásban, amiben az első, de valamennyire természetesen más lesz. Bár a hangulata ugyanaz, hiszen benne maradnak a felhőtlen, asszociatív mókázások, a zenei konvenciók teljes zárójelbe tétele, és persze a saját dalok, a mash-upok, valamint a spontán zenei ötletelésekből, viccelődésekből kibontakozó dallamok. Aki szerette az elsőt, az a másodikat is szeretni fogja.

Vihar a biliben - A videó

Kovács András Péter, vagyis KAP vadonatúj önálló esttel várja a nevetni vágyókat idén ősszel. Nézd meg az erről készült videót!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Nem túl kényelmes, de egyáltalán nem véletlen: a légiutas-kísérők meghatározott testtartásban ülnek le- és felszálláskor.
Lifestyle
Ismerős az érzés, amikor a karácsonyi asztalnál egyetlen kérdés elég ahhoz, hogy megfeszüljön a levegő? Van egy rövid válasz, ami elegánsan lezárja a kellemetlen témákat – de kevesen merik bevetni.
Lifestyle
Bizonyára veled is előfordult már, hogy a munkahelyeden, az edzőteremben vagy épp házimunka végzése közben magába szippantott az internet legmélyebb bugyra.
Lifestyle
Az 1996-ban elhunyt Baba Vangát sokan a Balkán Nostradamusának nevezik, és bár egyesek vitatják e megtisztelő titulus jogosságát, a vak bolgár jósnő köré szőtt kultusz a mai napig nem csappant meg.
Lifestyle
Ha szeretnéd, hogy a muskátlid ne csak túlélje a telet, hanem tavasszal dús virágba boruljon, fontos, hogy már most tudatosan készülj fel rá és megfelelően ápold a növényt a hideg hónapokban.
Utazás
Pár nap múlva itt a karácsony, ám ha abban reménykedtél, hogy az ünnepek alatt fehérbe borul az ország, akkor van egy szomorú hírünk a számodra.