Sztárok

"A filmezés az nem színház" - Reviczky Gábor élő adásban oktatta ki Demcsák Zsuzsát

Reviczky kijavította Demcsák Zsuzsát

Miután Reviczky Gábor elárulta, miért döntött úgy, ezentúl inkább a filmezés felé fordul, Demcsák Zsuzsa szerette volna megtudni, milyen egyéb okai vannak annak, hogy a művész szeret filmekben szerepelni. A kérdésbe azonban egy kicsit belezavarodott, így például az a szó is kicsúszott a száján, hogy filmszínház. Ezt azonban Reviczky nem tudta értelmezni.

"A filmezés, a filmezés, hát az is színház!" - próbálta menteni a menthetőt Demcsák Zsuzsa, akinek hangján hallani lehetett, hogy egy kicsit zavarba jött a bakitól.

"A filmezés az nem színház. Nem, az egy teljesen más műfaj. Nem azt mondom, hogy másképp kell játszani. A filmben lenni kell. A színpadon is lenni kell, csak ugye az adottságok miatt az egy emeltebb műfaj. Nem lehet az ember olyan tökéletesen természetes, mint amilyennek a filmben kell" - magyarázta a műsorvezetőknek Reviczky, majd hozzátette, bár a Nemzetiből távozik, továbbra is szerepel majd színházi darabokban.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Hajléktalan fertőzte meg Reviczky Gábort a súlyos betegséggel? A színész szerint lehetséges

Reviczky Gábor egyik legújabb filmszerepe kapcsán árulta el, korábban szívesen adakozott a hajléktalanoknak, hogy így segítsen, azonban néhány éve elhagyta ezt a szokását. Olvasd el, miért döntött így!

Leadfotó: youtube.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A magas koleszterinszint sajnos nem válogat – még akkor sem, ha bizonyos tényezőkkel valóban növelhetjük a kialakulásának kockázatát. Gyakran előfordul, hogy életkortól, nemtől vagy testalkattól...
Lifestyle
Ha azt hitted, hogy a háztartási tisztítószerek csak segítenek, jobb, ha kétszer is meggondolod, mit keversz össze! Egy rossz kombináció komoly egészségügyi kockázatot rejthet.
Lifestyle
A szem alatti ráncok eltüntetése minden nő (és férfi) számára fontos kérdés – nem véletlenül, hiszen az arc, különösen a szemkörnyék az első terület, amit mások észrevesznek rajtunk. És ha már...
Sztárok
Egy sci-filmben is megállná a helyét ez a tárgy, de a kérdés viszont az, hogy vajon meddig menne el érte Molnár Viktor, akinek nagyon megtetszett.
Sztárok
Újabb dráma van kibontakozóban: III. Károly király messziről el akarja kerülni hamarosan Londonba érkező fiát, Harry herceget, a háttérben pedig komoly indok áll.
Lifestyle
Ma valamilyen módon a figyelem középpontjába kerülhet a Mérleg. Napi horoszkóp.