Sztárok

Ma lenne 80 éves Hofi Géza - Közönsége soha nem felejti a humoristát

Özvegye talált rá holtan

1990-ben Hofi Géza szívinfarktust kapott, ezután azt mondta, egészsége érdekében szójafasírtra és pörköltre váltott, de a vörös bort is elhagyta. Akkoriban a szemét is műteni kellett, ám gyógyulása után azonnal visszatért a színpadra. 2002. április 10-én azonban többé már nem kelt fel. Második felesége, Hoffman Ildikó reggel hiába ébresztgette, a 130 kilós férfi nem mozdult. Csak később tudta meg a barátoktól, hogy ezután mi történt, hiszen a sokk miatt semmire nem emlékezett. Még évek múltán is gyakran kijárt férje sírjához.

"Nem lehet őt elfelejteni… Nagyon mókás volt az élet vele, betegen is örökké fel akart vidítani. A korkülönbség soha nem okozott gondot, inkább sok vicces helyzet adódott ebből. Egyszer nézőként mentünk színházba. A darab végén Sinkovits Imre a színpadról köszöntötte Gézát: – Üdvözöljük a mi Hoféliánkat és a gyönyörű lányát! Jót nevettünk" - mesélte az asszony az RTL Klubnak egy korábbi interjúban.

Ilyen volt Diana hercegnő és fiai utolsó nyaralása

Szívszorító fotókon a fiaival nyaraló Diana hercegnő - Néhány héttel a halála előtt készültek

Fotó: nava.hu; Leadfotó: hofi.hu
Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Sokan kíváncsiak arra, mi áll Gal Gadot irigylésre méltó alakjának hátterében a negyedik X felett is. A Wonder Woman sztárja egy kiegyensúlyozott étrendre és kemény, mégis átgondolt edzésmunkára...
Sztárok
Világraszóló lagzit ülnek Szicíliában, miután Eros Ramazzotti és Michelle Hunziker közös lánya, Aurora Ramazzotti polgári szertartáson fogadott örök hűséget szerelmének. A 29 éves híresség azonban...
Sztárok
Katalin hercegné étrendjét számos – részben protokoll, részben egészségügyi megfontolásból született – szabály befolyásolja, amelyek miatt bizonyos ételeket hivatalos események idején kerülni szokott...
Lifestyle
Bár a júliusi kánikulában roskadoznak a boltok polcai a frissnek tűnő zöldségektől és gyümölcsöktől, egy friss osztrák elemzés arra figyelmeztet, hogy bizonyos közkedvelt finomságokat most jobb...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha minden hónapban megérkezik a fizetésük, nincs okuk panaszkodni. A karrierszakértők szerint azonban rengetegen jóval kevesebbet keresnek annál, mint amennyit a tudásuk,...
Sztárok
Angelina Jolie mindössze 20 éves volt, amikor megismerte első férjét, a Trainspotting című filmből ismert Jonny Lee Millert. Kíváncsi vagy, hogyan fest a jelenleg 53 esztendős színész?