Sztárok

Jakupcsek Gabriella újabb szomorú felismerése – Neki nem ajánlott fel a köztévé producerséget

Jakupcsek Gabriella meglepődött. Kiderült, hogy nem csak kirúgták köztévétől, de nem is láttak benne fantáziát producerként. Ezzel szemben a királyi tévétől korábban távozott D. Tóth Krisztinát szívesen látták volna az új feladatban.

D.Tóth Kriszta a Ridikül egykori műsorvezetőjét vitte el legutóbb kocsijával az Elviszlek magammal című websorozatban. Sikerült alaposan meglepnie Jakupcseket.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A műsorvezető decemberi legendás kirúgása óta most beszélt először őszintén a történtekről, és elárulta, hogy az elmúlt hónapokban megtanult nemet mondani. Hiába hívták több műsorba, benyomódott nála a „nem gomb”. Azt nem mondta el, melyik csatornánál és melyik műsorban számítottak volna a több évtizedes tapasztalatára, mert azóta mások beültek arra a helyre. Azon viszont meglepődött, hogy egykori kolléganőjének, D. Tóth Krisztinának olyan ajánlatot tett az MTVA, amit neki nem.

„Most tanulom a több lábon állást. Világéletemben azt élveztem, hogy csak azzal foglalkozhattam, amihez, azt gondoltam, hogy értek. Most is így gondolom. Nem véletlen, egyikünk sem lett producer, amikor a televízióban dolgozott nőként. Ugye?”- tette fel a kérdést.

„Megkerestek téged, ajánlottak ilyesmit neked?" - tudakolta Kriszta.

„Soha. Abban a közegben, amiben mi élünk, ott nem szoktak nőknek produceri pozíciót felajánlani. Vagy neked igen?" – kérdezett vissza Jakupcsek, és a választól maga is meglepődött.

„Legutolsó beszélgetésem, amikor eljöttem a tévéből úgy zajlott, maradjak, én gyárthatom a műsort. Nem éltem a lehetőséggel, akkor már eldöntöttem, hogy eljövök” - hangzott D.Tóth Kriszta válasza.

Kiknek szólt be Jakupcsek a következő oldalon olvashatod.

Fotó:Procter & Gamble

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Sztárok
Míg a brit királyi családban karácsonykor szigorú szabályok uralkodnak, addig Katalin hercegné szüleinél egészen más elvek érvényesülnek, éppen ezért György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.
Christmas
A Liverpool magyar középpályása most először karácsonyozik közösen feleségével, Buzsik Borkával és közös kislányukkal. A szerelmesek most az ünnepi fenyőfájukat is megmutatták.
Sztárok
A televíziós hosszú éveken át vezette a Heti hetest című közéleti szórakoztató műsort, és rádiósként számos ismert produkcióhoz adta a nevét, az utóbbi években azonban eltűnt a nyilvánosságból. Csak...