Egészség

Az idegösszeroppanás riasztó tünetei - Ezek jósolják meg a krízis közeledtét

4. Nem törődsz azzal, hogyan nézel ki

Aki közel áll az idegösszeroppanáshoz, annak teljesen mindegy, hogy kávéfoltos pólóban megy dolgozni, vagy olyan nadrágban, aminek már régen a szennyesben lenne a helye. Nem, ezt egy bizonyos idő után már nem hívhatjuk lustaságnak, mert annál egy sokkal komolyabb probléma áll a háttérben. A stressz nagyon lehúzza az ember energiaszintjét, a fáradtság pedig gyakran apátiával párosul. Ahogy rosszabbodik az állapot, úgy lesz az illető egyre boldogtalanabb, egyre motiválatlanabb, egyre érdektelenebb még az olyan tevékenységek iránt is, amiket régen imádott.

5. Nehézkessé válik a mozgásod

Egy 2012-es kutatásban, amit a San Francisco Egyetemen végeztek, 110 diákot kértek meg arra, hogy görnyedt háttal sétáljanak le-föl a folyosón. A kísérlet után mindenki egyetértett abban, hogy a nehézkes, nem egyenes járás sokkal enerváltabbá tette őket, mint amilyenek valójában. Aki stresszes, és már nem sok választja el a krízistől, az a hangulata, a rá nehezedő nyomás miatt szó szerint meghajlik, és nem tud odafigyelni arra, hogyan tartja a testét.

Fotó: rd.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Egy fiatal kaliforniai nő mindössze 19 évesen olyan hihetetlen döntést hozott, ami az egész életét megváltoztatta. Mára büszke, ötszörös édesanya lett.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a rutinunk része, ám egy rejtett tényező észrevétlenül tönkreteheti a hajadat. Mutatjuk, mi okozza a szárazságot és a töredezést!
Egészség
Fogyókúra idején sem kell teljesen száműznöd a köreteket, csak érdemes olyan alapanyagot választanod, amely tápláló és rostban is gazdag.
Lifestyle
Csalódottan távoztál a legutóbbi hajvágás után? Összegyűjtöttük azt az öt figyelmeztető jelet, ami alapján azonnal érdemes új fodrászt keresned.
Lifestyle
Vádat emelt az ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet rendésze ellen, aki bántalmazott egy 12 éves gyereket. A botrányban ez az első vádemelés.
Sztárok
A világ egyik leggazdagabb és legismertebb emberének gyermekeként felnőni óriási teherrel jár, ám Bill Gates lánya, Phoebe Gates meglepő módon felnőttkorig sikeresen elkerülte a nemkívánatos...