Sztárok

A felnőtt filmek rabja volt a hollywood-i színész – Terry Crews felesége már válni akart

A felesége szembesítette a problémával

Terry Crews annak köszönheti gyógyulását, hogy felesége, Rebecca King-Crews egy alkalommal nagyon határozottan szembesítette a problémával. A színész ezután szállt magába, majd szakemberektől kért segítséget.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

„A feleségem szó szerint azt mondta, nem ismer már engem, nem tudja, ki vagyok, és elege van. Ez megváltoztatott. Meg kellett változnom, mert ráébredtem, hogy ez egy nagyon nagy probléma. Szó szerint elvonóra kellett mennem” – vallotta be a videóban Terry Crews.

Úgy érezte, a feleségének kötelessége vele ágyba bújni

A színész azt is bevallotta, ezektől a filmektől megváltozott az, ahogy a nejére tekintett. Már nem egy embert látott benne, akit szerethet, hanem valakit, akit használhat. Akkoriban úgy gondolta, a felesége tartozik neki azzal, hogy éjszakánként ágyba bújik vele.

„Az én problémám a pornográfiával az volt, hogy megváltoztatta, ahogy az emberekre gondolok. Az emberek tárgyakká váltak, testrészekké váltak, olyan dolgokká alakultak, amiket használunk, nem pedig szeretünk” – vallotta be Crews.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Elképesztő vallomás! Justin Timberlake őszintén vallott drogos élményeiről

Fotó: heavy.com; Leadfotó: indiewire.com

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A hosszú élet titkát sokan különleges étrendekben, étrend-kiegészítőkben vagy bonyolult egészségmegőrző rutinokban keresik, pedig a legfontosabb szokások között egy meglepően egyszerű dolog is...
Home&Design
Lehet, hogy annak idején sok pénzt költöttél rájuk, és még mindig ragaszkodsz hozzájuk, de az idő bizony a lakberendezési trendek felett is eljár. Néhány jól ismert dekoráció ma már inkább elvesz az...
Fashion&Beauty
Elsőre talán nem gondolnád, hogy ez a két ruhadarab jól működik együtt, a divatrajongók azonban már felfedezték maguknak a különleges párosítást. A titok a kontrasztban rejlik: az egyik lezser és...
Lifestyle
Amikor odakint szakad az eső vagy süvít a metsző szél, a gondolata is riasztó annak, hogy sporttáskát ragadjunk, átöltözzünk, és elinduljunk az edzőterembe, vagy nekiálljunk a hidegben futni, ezért...
Lifestyle
Vigyázz, mert ha ezt az alapanyagot a mikróba teszed, akkor az óriásit tud robbanni.
Lifestyle
Amikor a téli hónapok hidegre, szürkére és fojtogatóan sötétre fordulnak, sokunkat kerít hatalmába a levertség, a motiválatlanság vagy a szezonális depresszió. A skandinávok évszázados rutinja,...