Sztárok

Vége a dalnak - Kirúgták A Dal főszerkesztőjét, Nyitrai Katát

Az MTVA nem nyugszik, rendre rúgja ki a legjobb embereit, most épp a 20 éve ott dolgozó Nyitrai Katától váltak meg, aki többek között A Dal 2016 főszerkesztőjeként tevékenykedett a csatornánál. A gyermek, ifjúsági és szórakoztató műsorokért felelős Nyitrai jelenleg külföldön tartózkodik, vajon fel volt készülve erre vagy váratlanul érte őt is a dolog, akárcsak Jakupcsek Gabit?

Érthetetlen

Folytatódik a "tisztogatás" a köztévénél, most A Dal főszerkesztője van soron, írja a Bors. Nyitrai Kata neve olyan műsorokhoz fűződik, mint a Szerencseszombat, a Virtuózok, vagy éppen a Magyarország, szeretlek!, amelyben nemrég már Tatár Csilla és Harsányi Levente voltak a csapatkapitányok.

A tévés szerkesztő menesztése azért is megdöbbentő, mert A Dal 2016 még javában tart, most szombaton lesz a harmadik elődöntő, a dalválasztó műsor pedig az egyik legnézettebb műsora a köztévének, és nem szokás ilyen nagy volumenű produkciónál "csak úgy", menet közben kirúgni a főszerkesztőt.

Hogy ki veszi át Nyitrai helyét, azt egyelőre nem lehet tudni, a napilap munkatársai igyekeztek elérni az MTVA sajtófőnökét, de még nem válaszolt a kérdéseikre.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Az épp külföldön tartózkodó Nyitrai Kata sem nyilatkozott nekik, nyilván nem nagyon tudott érdemleges dolgokat hozzáfűzni a történtekhez.

Oszd meg a cikket másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Nekiment a bulvársajtónak a magyar énekesnő - Az állítólagos HIV-fertőzött kolléganőjét vette védelmébe

Fotó: Facebook; Leadfotó: amdala.hu

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Tizenöt év után ismét Liptai Claudia vezette a Mokkát: péntek reggel Henry Kettnerrel debütált a TV2 stúdiójában, majd a Femcafénak mesélt első élményeiről, a közös munkáról és a folytatásról is.
Sztárok
Az RTL 2027-es kínálatában visszatérnek a közönségkedvencek, miközben új realityk, sorozatok és közéleti műsorok is érkeznek. A csatorna több műfajban készül friss tartalmakkal, és új televíziós...
Sztárok
Ókovács Szilveszter egy sejtelmes Facebook-bejegyzésben üzent menesztése után, amelyben egy 2020-as találkozót és Magyar Péterre utaló sorokat idézett fel. Felesége közben nyilvánosan kiállt mellette...
Sztárok
Tizenöt év után tért vissza Liptai Claudia a Mokka stúdiójába. Péntek reggel Henry Kettner oldalán köszöntötte a nézőket, láthatóan felszabadultan, humorral indítva az új korszakot a TV2 reggeli...
Sztárok
A nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb színésznőjéért férfiak milliói rajongtak, ám a világhírnév ellenére végül hátat fordított Hollywoodnak – napjainkban Mia Sara már egészen más életet él.
Sztárok
Pumped Gabó neve már a kezdektől összeforrt a Balaton Sounddal és a feltűnő fesztiváltánccal, ám egy friss podcastbeszélgetésben elárulta: sokan még mindig azt hiszik, valóban így hívják, művészneve...