Sztárok

Érszűkületet is kaphat Andy Vajna - Ezért gyógyul nehezen a producer sebe

Nemrég számoltunk be róla, hogy Andy Vajnának néhány nap "szabadság" után újra be kellett feküdnie arra a budai szívklinikára, ahol előzőleg ápolták, mert a panaszai továbbra sem enyhültek. A producer cukorbeteg, emiatt gyógyul olyan nehezen a sebe, és ezért sem engedik még egyelőre haza.

Nem túl jók a kilátásai

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Folyamatos megfigyelésre és kezelésre szorul Andy Vajna, írja a Blikk. Mivel a producer cukorbeteg, fenn áll a veszélye, hogy érszűkületet is kaphat.

"Ilyenkor a vékony ereket eltömítheti a lerakódó cukor, emellett még a sebek lassú gyógyulása miatt a fertőzésveszély is magasabb" - mondta el a napilapnak Dr. Kóczián István belgyógyász, aki azt is elmondta, hogy ha a beteg nem kap megfelelő kezelést, a legvégső esetben amuptálhatják is a sérült végtagját.

Ha minden igaz, Andy Vajna a legjobb kezelésben részesül a budai szív-és érrendszeri klinikán, ahol ápolják; remélhetőleg nem kerül sor amputációra.

A producer nehezen viseli a kórházi létet, és hogy nem dolgozhat. Már nem sétálgat olyan gyakran a folyósokon és kevesebbet látják mosolyogni.

"Andy nagyon tevékeny, szereti mindenen rajta tartani a szemét, és ebben a sűrű időszakban nem örül, hogy kórházhoz kötött (...) Ez meglátszik a hangulatán is, ami aggasztó, mert a gyors gyógyuláshoz nagyon fontos lenne a jó kedély." - mondta el Andy Vajna egyik ismerőse a Blikknek.

Oszd meg a cikket másokkal is!
Ezt is ajánljuk: 5 percenként meghal miatta egy ember - Ezek a tényezők növelik leginkább a vérrög kialakulásának kockázatát

Fotó: MTI; Leadfotó: bumm.sk

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Al Pacino évtizedek óta Hollywood egyik legnagyobb élő legendája, magánélete pedig legalább akkora érdeklődést vált ki, mint filmes sikerei. A rajongók különösen azóta figyelik még nagyobb...
Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.
Utazás
Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális repülés nélkül.
Sztárok
Alain Delon nemcsak minden idők egyik legnagyobb francia filmsztárja volt, hanem olyan férfi, akinek kisugárzása és szépsége évtizedeken át emberek millióit bűvölte el világszerte. Nem véletlen, hogy...
Sztárok
Sokan irigylik a brit királyi család legfiatalabb tagjainak életét, ám Vilmos herceg és Katalin hercegné tudatosan arra törekszenek, hogy gyermekeik a lehető legátlagosabb gyermekkort élhessék meg....
Lifestyle
Kánikula és heves zivatarok váltják egymást: a HungaroMet 11 vármegyére adott ki riasztást a közeledő viharok miatt.