Egészség

A fogorvos szerint véresen komoly az ügy: Ilyen következményei lehetnek, ha naponta csak egyszer mosol fogat

Bár a legtöbb embernél alapvető, hogy reggel és este is megmossa a fogát, bizony vannak olyanok is, akik naponta mindössze egyszer fordítanak gondot a szájápolásra. Ez nagy hiba, és komoly következményekkel járhat: cikkünkben összeszedtük, mikkel!

A fogmosás fontossága

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Minél hosszabb ideig vannak a fogaink között azok az ételek, amiket reggelire, ebédre, vacsorára fogyasztunk, a szánkban lévő baktériumok annál több tápanyagot kapnak. Keith Arbeitman fogorvos szerint annak, aki naponta mindössze egyszer vesz a kezébe fogkefét, elsőször az ínye kezd pusztulni; ennek egyik jele, hogy minden alkalommal vérezni kezd, ha az illető fogat mos. Napi egyszeri fogmosásnál egyébként még nem kell aggódni amiatt, hogy az egész íny megbetegszik, mert a baktériumoknak, amik a fertőzést okozzák, minimum 24 óra kell, hogy elkezdhessenek „hatni”.

A szakember hozzátette, azok járnak rosszabbul, akik csak reggel mosnak fogat, és az estit kihagyják (fordított esetben is nagy a kár, de nem olyan jelentős); nekik ugyanis több az esélyük arra, hogy a foguk kilyukadjon, illetve, hogy ínyproblémákkal kelljen megküzdeniük. Bár a lyukat be lehet tömni, egy tömés sem tart örökké, és a fogorvosnak minden alkalommal mélyebbre kell fúrnia ahhoz, hogy eredményes munkát tudjon végezni.

Arbeitman elmondta, hogy napi egyszeri fogmosás esetén nem csak az íny állapota romlik folyamatosan, hanem a menthetetlen fogak is elkezdenek hullani, és ekkor nincs más választása a páciensnek, mint a drága és körülményes implantátumok.

A kellemetlen szájszaggal is számolnia kell azoknak, akik naponta egyszer mosnak fogat, és bár ez nem jár súlyos következményekkel, igencsak megnehezítheti az ember életét. Ilyen esetben a rágó vagy más mentolos cukrok, fertőtlenítők sem segítenek, mert csak a tüneteket fedik el, az okot, vagyis a kellemetlen szájszagot okozó baktériumokat nem pusztítják el.

Hány percig ideális fogat mosni? A következő oldalon megtudhatod!

Fotó: wellesleydentalgroup.com

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Lehet, hogy eddig csak a tekintetükből próbáltad kiolvasni, mire gondolnak — de a tudomány szerint a szemöldök még többet árul el.
Lifestyle
Olyan felismerés éri a Skorpiót, ami felszabadító hatással lesz rá. Napi horoszkóp.
Sztárok
Katalin hercegné mindig is ismert volt kifinomult humoráról, de a karácsonyi ajándékozás során sikerült jócskán meglepnie férje testvérét, Harry herceget.
Lifestyle
Mindannyian szeretnénk, hogy értékeljenek, szeressenek, és valódi, kölcsönös kapcsolatok vegyenek körül bennünket — ám nem mindenki közeledik tiszta szándékkal.
Lifestyle
Az élelmiszerüzletek többsége december 24-én, illetve december 31-én is nyitva tart majd. Azonnal mutatjuk a pontos részleteket.
Fashion&Beauty
A ragyogó, egészséges bőr nemcsak önbizalmat ad, hanem árulkodik arról is, hogyan bánunk saját testünkkel.