Két csésze naponta és lefogyhatsz - Így alkalmazd a szűzteát!

Hatékony és az íze is kellemes, emiatt pedig a világ egyik legkedveltebb fogyasztószereként tartják számon a szűzteát. A Távol-keleti természetgyógyászat már évezredek óta használja jótékony hatásai miatt, éppen ezért nem árt, ha beiktatod a mindennapjaidba, főleg, ha fogyni is szeretnél.
Kezdjük a napot frissen és üdén!
A készítmény hatásaival kapcsolatos vizsgálatok szerint a szűztea hosszú távú alkalmazása eredményesen és kockázat nélkül olvasztja le rólunk a kilókat. A teafőzet önmagában is hatékony, de bámulatos eredményt érhetünk el, ha egy diéta kiegészítéseként alkalmazzuk. Ahhoz, hogy a csodaszer hatni tudjon, fogyasszunk naponta két csészével a főzetből.
Elkészítése még a reggeli sietségben is gond nélkül kivitelezhető. Egy teáskanálnyi teafüvet körülbelül 2-3 dl forró vízzel leöntünk, majd néhány percig ázni hagyjuk, majd átszűrés után ihatjuk. Kellemes zamata miatt, nem szükséges tovább ízesíteni. Rendszeres alkalmazása felgyorsítja szervezetünk anyagcseréjét, így akár heti fél kilót is ledobhatunk. A folyékony kínai csoda mellett szól az is, hogy növeli a koncentrációs képességünket és fizikai teljesítőképességünket.
Fotó: jenniferpetersen.com
Csoda a csészében
A szűztea nem különleges és ritka növény, tulajdonképpen a világ legközönségesebb teacserjéjének a levele. A „szűz” nevet azért kapta, mert szüretelésekor a legfrissebb leveleket szedik le.
Abban tér el a hagyományos fekete, zöld és fehérteától, hogy a begyűjtött hajtások semmilyen vegyi kezelést nem kapnak, szinte érintetlenül hagyják kiszáradni.
Fotó: en.wikipedia.org
Körültekintően válasszunk!
Mint mindennek, így a szűzteának is lehetnek mellékhatásai. Fogyasztása esetén enyhe hasmenést tapasztalhatunk, de különösebb kellemetlenséget nem okoz.
Azonban érdemes megfelelő minőségű terméket választanunk, ugyanis a kétes eredetű gyártmányokkal csak árthatunk. Sajnos manapság egyre több hamisítvány kerül a piacra, melyek emésztési zavarokat okozhatnak. A legjobb megoldás az, ha gyógynövényszaküzletekből szerezzük be a valódi szűzteát.
Ha te is kipróbálnád a szűzteát, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: A rágózás jótékony hatásai
























