Egészség

A falási rohamról - Így alakulhat ki a betegség

Komolyabb, mint amilyennek tűnik

A szakértők szerint komolyabb betegségről van szó, mint amilyennek az első hallásra tűnik. A falási rohamokkal küzdők akár több, mint 4500 kalóriát visznek be szervezetükbe egy-két óra leforgása alatt, s ezt legalább hetente két alkalommal megteszik. Ha ezt számokban nézzük, akkor igen elgondolkodtató az illető kalóriabevitele, hiszen egy ember átlagos napi fogyasztása 2000 és 3000 kalória között mozog. A falási zavarban szenvedő esetén egy ilyen falással teli napon a fogyasztás elérheti a 10000 kalóriát, vagy még többet is!

A falórohamokkal járó falánkság mindmáig nehezen kezelhető, és a tünetegyüttes diagnózisa sem olyan egyszerű. Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a túlzott mennyiségű ételt magukhoz vevő betegek többsége nem ismeri fel, hogy a probléma esetükben nem táplálkozási eredetre vezethető vissza, hanem pszichés gyökerei vannak. Mivel nem ismerik fel a probléma valódi okát, ezért fogyókúrákkal, diétákkal próbálják azt kezelni, ami viszont ebben az esetben – természetesen – sikertelen.

A megoldás természetesen életmódváltás lesz, s valószínűleg egy naplót is kell vezetni egy ideig a gyógyulás érdekében. Szélsőséges esetben gyógyszeres vagy alternatív terápiás lehetőségek is léteznek, amellyel idegrendszeri szinten lehet mérsékelni az éhségérzet. A falási roham esetében krónikus betegségről van szó, mely magától nem múlik el. Megfelelő orvosi segítséggel azonban megelőzhető az elhízás és a vele együtt járó betegségek.

Különbségek a nemek között

• a férfiak magasabb fokú pszichés szenvedésről számolnak be, mint a nők, a túlevések kontrollálhatatlanságára vonatkozóan. Ennek oka lehet az, hogy a kontrollérzés a férfiaknak nemi szerepükből adódóan fontosabb

• a férfiaknál a túlevéses zavara mellett gyakrabban fordul elő túlzott mértékű alkoholfogyasztás, illetve alkoholfüggőség

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

• a férfiak esetében a falási késztetés leginkább esténként vagy az éjjeli órákban tör rá az érintettekre, ezzel szemben a nőknél gyakoribbak a napközbeni túlevések vagy az egész napos eszegetések

• a krónikus fogyókúrák egyik nemre sincsenek jó hatással. A kutatások során kimutatták, hogy a diétás periódusok számának növekedésével nőknél és férfiaknál egyaránt nő az alkoholfogyasztás, a dohányzás, az öngyilkossági hajlam, a negatív szexuális élmények, egyéni vagy családi feszültségek gyakorisága

• érdekes különbség, hogyan reagálnak az evési problémákkal küzdő nők és férfiak a fogyókúra megszegését jelentő stresszhelyzetekben: a nőknél az étkezésre vonatkozó, a saját maguk által felállított szabályok megszegése gyakrabban vezetett túlevéshez

• A nőkkel ellentétben a férfiak csak abban az esetben számoltak be falásrohamról, amikor az elfogyasztott ételmennyiség objektíven óriási volt

• a férfiak között nagyobb a kevésbé komoly evészavar kialakulásának esélye, és kisebb a súlyos evészavaroké. Ez részben annak tudható be, hogy a túlsúlyos férfiakat jobban elfogadja a társadalom, illetve ők maguk is nagyobb súlytöbbletet tolerálnak magukon, mint a nők. Ez viszont nagyban csökkenti az önhánytatáshoz és a drasztikus diétázáshoz hasonló magatartásformák felvételének kockázatát

A cikk elkészítésében szakértő partnerként közreműködött: Silye Gabriella, a BioTech USA sporttáplálkozási szakértője.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Színes zöldségek és gyümölcsök az egészségért

Fotó: Mirror

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...