Sztárok

Magyar sztárpárok, akik 2014-ben szakítottak

Tatár Csilla és Gönczi Gábor

A TV2 műsorvezetője idén november elején döntött úgy, hogy véget vet házasságának. A pár kilenc éve ismeri egymást és hét évig voltak házasok. Gábor azt nyilatkozta akkoriban, hogy Csilla volt az, aki belátta, hogy mindkettőjüknek jobb, ha külön utakon folytatják, vagyis felesége fel állt és új albérletbe költözött.

Fotó: Facebook
Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Váratlanul ért véget Feledy Botond vezetői megbízatása: három hónap után bizalomvesztésre hivatkozva mentették fel a Magyar Külügyi Intézet éléről. A döntés komoly vitát váltott ki a közéletben.
Egészség
Magyar szakemberek több mint 114 ezer esetet elemeztek, és olyan összefüggésre bukkantak, amely a jövőben akár életek megmentéséhez is hozzájárulhat.
Sztárok
Ókovács Szilveszter azonnali menesztése után egymásnak feszülnek az állítások: a volt főigazgató vitatja az átvilágítás megállapításait, miközben az Operaház művészei is elmondták véleményüket.
Sztárok
A vörös szőnyeges divat világát az utóbbi években teljesen átformálta a method dressing, vagyis a jelmezekből és a cselekményből inspirálódó tematikus öltözködés, amit most McKenna Grace emelt...
Lifestyle
Hiába van otthon szén-monoxid-érzékelőd, ha nem a megfelelő helyre szerelted fel, ugyanis egy rosszul megválasztott ponton a készülék nem feltétlenül képes időben figyelmeztetni a veszélyre.
Sztárok
Az Ázsia Expressz egyik legszorosabb befutója után nemcsak az eredmény, hanem Tischler Petra indulatos reakciója is beszédtémát adott. Ördög Nóra a helyszínen próbálta csillapítani a versenyzők...