Christmas

Így készítsd el a tökéletes mézeskalács házat

Sütés

Mérjük ki a tészta hozzávalóit, majd gyúrjuk simává. Ha ez megvan, formázzunk belőle téglát, csomagoljuk fóliába és tegyük a hűtőszekrénybe pihenni legalább fél órára. Hűtőből kivéve lisztes deszkán nyújtsuk kb. 4 mm vastagságúra. Közben vigyázzunk, hogy ne törjön nagyon a tészta széle, illetve ne használjunk túl sok lisztet. A korábban már kinyomtatott és körbevágott sablonokat helyezzük a tésztára, majd késsel vágjuk ki a házikó tartozékait. Ha ezzel megvagyunk, óvatosan, spatula segítségével tegyük a tésztákat sütőpapírral bélelt tepsibe úgy, hogy azok közben ne deformálódjanak. Vékonyan kenjük be a formákat kikevert egész tojással, hogy a felszínük egységes maradjon, majd 180 C-ra előmelegített sütőben nagyjából 15 perc alatt süssük őket készre.

Összeállítás, díszítés

A sütőből kivéve vékonyan kenjük le a kikevert tojásfehérjével az elemeket, ettől szép fényük lesz. Ha a kisült tészták kihűltek, kezdődhet a ragasztás. Ehhez keverjük sima masszává a porcukrot a tojásfehérjével, a kapott keveréket pedig töltsük nyomózsákba. Helyezzük az alapra az első falat, majd ragasszuk hozzá. Kezünkkel mindvégig tartsuk, közben tegyük mellé L alakban a második elemet is, hogy megtámasszák egymást. Az illeszkedő pontoknál ragasszuk egymáshoz őket. Mivel a porcukros keveréknek idő kell ahhoz, hogy megszilárduljon, 15-20 percet várjunk a többi fal ragasztásával, különben összedőlhet a házikónk. Ha ezzel készen vagyunk, dekoráljuk kedvünkre a saját mézeskalácsházunkat.

Ha tetszett a cikk, akkor nyomj egy lájkot és oszd meg másokkal is!
Nézd meg ezt is: Hangulatos dekoráció - Készíts illatgyertyát házilag

Fotó: waltermagazine.com; Leadkép: 1ms.net
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Christmas
Utazás
Még messze az idő, amíg a nyári gumit cserélni kell, de addig lehet rajta gondolkozni.
Sztárok
Sebestyén Balázs felhívta Vitézy Dávidot a Most Wanted forgatása közben. A rádiós műsorvezető a minisztertől kért villámgyors segítséget, hogy kicselezze a celebeket a feszült hangulatú RTL-es...
Sztárok
Szinetár Dóra ritka nosztalgikus fotókkal lepte meg követőit, amikor felidézte a csaknem negyven évvel ezelőtt forgatott, kultikussá vált Laurin című NSZK-magyar koprodukciós film főszerepét.
Lifestyle
A takarítási szakértők szerint a boltok polcain sorakozó méregdrága vegyszerek jelentős része teljesen felesleges, sőt a túlárazott, specifikus tisztítószerek helyett a legegyszerűbb házi...
Lifestyle
A kutyák várható élettartama fajtánként meglepően eltérő lehet, ezért ha éveken át szeretnénk magunk mellett tudni négylábú társunkat, érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni a választásnál.
Sztárok
Krausz Gábor elképesztő kulisszatitkot osztott meg a Séfek Séfe indulásáról: kiderült, hogy eredetileg nem őt választották ki a TV2 népszerű gasztro-realityjének harmadik zsűritagjaként.