Álmomban már vertelek
Roppant szórakoztatónak tartom, hogyha valaki álmában beszél. Volt egy srác, akit a legnagyobb jóindulattal sem tudnék tűrhető páromnak nevezni, de imádtam vele aludni, mert minden éjjel csinált valami marhaságot. Legtöbbször csak értelmetlenül motyogott – vagy csak én voltam túl kómás ahhoz, hogy értsem –, de párszor igazi kaland volt az együtt alvás.
Pisti, te vagy az?
A szombat esténk úgy nézett ki, hogy ő megivott egy liter whiskey-t, hazafelé bevágott egy dupla fokhagymás lángost – mert tudta, hogy én szabályosan elhányom magam az összes hagymától – majd a vállamon hazacipeltem, végighallgattam, hogy rókázik a WC-ben, majd elalszik, és motyog. Egyszer azonban nem kért hagymát a lángosára. Ez kb. olyan volt neki, mintha megölt volna egy sárkányt, hogy engem megmentsen. A lángosos Pali bácsi is nagyot nézett.
Hajnalban békésen szenderegtem, mire hirtelen a srác felkelt, felém fordult, mutatóujját rám szegezte, és ingerülten annyit mondott: „És miattad nem ettem fokhagymát!” Majd visszadőlt a másik oldalára, és aludt tovább. Ennél már csak az volt viccesebb, amikor egyik hétvégén azt mondta nekem álmában: „Pisti, te vagy az?” Másnap reggel közöltem vele, hogy drágám, beszélnünk kell.
Kering egy városi legenda, miszerint az álmukban beszélő embereket a legkönnyebb kifaggatni akkor, amikor alszanak. Egyik éjjel, amikor a pasim megint csak motyogott, megkérdeztem tőle, hogy szeretsz? Ő erre azt mondta, hogy persze, és másnap nem emlékezett rá. A gond csak az, hogy nem volt igaz, mert most már pontosan tudom, hogy egyáltalán nem szeretett. A pasik még álmukban is képesek hazudni, hihetetlen!
Fotó: coloribus.com
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
