Lifestyle

Mit határoz meg a születési dátumunk? - A bioritmus és a kronobiológia

Asztrológiáról, számmisztikáról sokan hallottak már, de a kronobiológia, amely viszonylag új tudományterület, még kevés ismertségnek örvend. Segítségével megismerhetünk bizonyos személyiségjellemzőket, a személyt jellemző dinamizmusokat, sőt, a kapcsolatokat mozgató – azokat összetartó és szétválasztó – erőkről is többet tudhatunk meg. A kronobiológia nem számmisztika, nem is asztrológia, hanem egy másik megközelítés, amely a személyiséget egy más nézőpontból mutatja meg. Értékeit – a fentiekhez hasonlóan – a születési dátumból tudjuk megállapítani.

Jó napok, rossz napok – a bioritmus elmélet

A kronobiológia alapját a bioritmus elmélet képezi. Eszerint a szervezetünk rendelkezésre álló energiája ciklikusan változik. Azaz a jó és rossz napjaink nem esetlegesen érnek minket, hanem rendszeresen, ugyanannyi idő különbségével jönnek elő a negatív mélypontok, vagy a pozitív csúcspontok. A bioritmust a 18. században először növényeknél figyelték meg, majd a kutatások kiterjedtek állatokra és végül az emberi pszichére is. Így megállapítást nyert, hogy a fizikai ciklus 23, az érzelmi 28, a szellemi pedig 33 napos az ember esetében. Ez azt jelenti, hogy például az érzelmi szinten 28 naponként köszönt be a csúcspont, közte pedig félidőben egy mélypont. Akinek van szerencsés vagy szerencsétlen napja, már minden bizonnyal észrevette ezt a hullámzást a saját életében. Például, ha valaki szombaton született, az érzelmi mélypont (persze a csúcspont is, de a mélyre jobban szoktunk emlékezni) mindig szombatra esik. Azonban nem a konkrét mélyponton érezzük magunkat a legrosszabbul, hanem előtte egy-két nappal, mondjuk csütörtökön.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A harmadik szülő

Huszadik századi kutatók rájöttek, hogy nem csak az emberek és más élőlények, de maga a Föld bolygó is rendelkezik bioritmussal. Édesanyánktól és édesapánktól genetikai és lelki tulajdonságokat öröklünk, a Földtől pedig energetikai jellemzőt. Ahogyan a szüleinktől sem tudjuk függetleníteni magunkat (legalábbis energetikai értelemben semmiképp), úgy a bolygótól sem, amelyen születtünk. Az, hogy a Föld bioritmusa milyen állapotban volt azon a napon, amikor születtünk, befolyással van a személyes bioritmusunkra, illetve energiaállapotunkra.

A bioritmus tulajdonképpen azt írja le, hogy az adott területen (fizikai, érzelmi vagy szellemi) mennyi energiával rendelkezünk az adott napon. Csúcsponton ez 100%, azaz a születéskori értékünknek megfelelő természetes érték, a rendelkezésünkre álló maximum.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Hatalmas a boldogság Gulácsi Péteréknél: a spanyolországi igazolást követően a magyar kapus felesége bejelentette, hogy harmadik gyermeküket várják.
Sztárok
A Sziget Fesztivál Bródy-napjának legfelemelőbb pillanatát hozta el Azahriah és édesanyja közös produkciója, amely mellett még a legendás magyar lemezlovas sem tudott szó nélkül elmenni.
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nagy döntéseknek vagy a kockázatvállalásnak. A következő napokban három csillagjegy számára olyan helyzetek alakulhatnak ki, amelyek fokozott figyelmet, türelmet és...
Lifestyle
Vannak időszakok, amikor úgy tűnik, minden összeáll: a lehetőségek szinte maguktól érkeznek, a régóta dédelgetett tervek pedig végre valóra válhatnak. A következő napokban három csillagjegy különösen...
Utazás
Alig érte el a végét a múlt heti rekordmeleg, hétfőn újra robban a hőségfüggöny: akár 37 fokig is emelkedhet a hőmérséklet a Kárpát-medencében.
Sztárok
Sebestyén Balázs DJ Oti néven 65 ezer ember előtt tartott hatalmas bulit szombat este a Hajógyári-szigeten, ám az örömöt súlyos botrány árnyékolja be.