Sztárok

Megrendítő őszinteség - Sharon Stone azt hitte, hogy meg fog halni

Még tavasszal számoltunk be arról, hogy az 56 éves színésznőnek egy újabb stroke-ja volt, melynek következtében kórházba került. Most először beszélt élete legnehezebb időszakáról.

"Meg kell halnom"

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Sharon Stone családja, legközelebbi barátai és rajongói is megijedtek, amikor április elején stroke-ja volt a szőke színésznőnek. Ez alapból egy nyugtalanító hír, de az ő esetében ez még aggasztóbb, mivel 2001-ben már volt szélütése. Az „Elemi ösztön” sztárja az „Oprah’s Master Class” interjúban nyilatkozott először.

„Mindent újra meg kellett tanulnom: járni, hallani, írni, beszélni, egyszerűen mindent. És végig az járt a fejemben, hogy meg fogok halni. Még akkor is, amikor már haza mehettem. Ebben az időszakban annyi mindent elveszítettem. Mélyponton volt a karrierem, épp váltam, elvették a gyermekemet – és valahogy a teljes identitásomat is.”

A sok nehézség ellenére Sharon Stone küzdött és újra erőre kapott: „A történtek még inkább megerősítettek, és utána szerencsére minden csak jobb lett. Olyan volt, mint egy új kezdet. Minden halál egyben újjászületés is.”

A színésznő jelenleg annyira jól van, hogy már randizni is van kedve. Ha igazak a pletykák, akkor legjobb barátnője, Melanie Griffith volt férjével, Antonio Banderasszal hozta össze a sors.

Fotó: zap2it.com

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Vannak ruhadarabok, amelyek időről időre eltűnnek a reflektorfényből, majd mindenkit meglepve még erősebben térnek vissza. Most pontosan ez történt ezzel a divatkedvenccel is: a közösségi médiától a...
Lifestyle
Már 1977 óta tart a csillagközi tér felé a Voyager–1, amivel a földönkívülieknek is üzentünk.
Lifestyle
Sokan hisznek abban, hogy születésünk időpontja nemcsak a csillagjegyünkről, hanem a személyiségünkről is sokat elárul. A spirituális tanok szerint a születési hónap azt is megmutathatja, melyik az a...
Sztárok
Leonardo DiCaprio éppen cigit tarhált egy másik világsztártól tiniként, miközben az anyja elől bujkált.
Lifestyle
Egerek és más rágcsálók jelentek meg a ház körül? Mielőtt drága irtószerekhez vagy csapdákhoz nyúlnál, érdemes kipróbálnod egy egyszerű, olcsó módszert, amelyet egyre többen ajánlanak.
Lifestyle
A legtöbben most kezdik kivenni a nyári szabadságaikat, de rengetegen nem tudják, mennyivel gazdálkodhatnak, és hogy működik ez konkrétan.