Recept

Tápláló omlett reggelire - Recept

A mi tojásrántottánk francia verziója az omlett, ami egyike a laktató, finom tojásételeknek. Elkészítése egyáltalán nem bonyolult, néhány egyszerű fortéllyal könnyedén elkészíthetjük. Akár a hagyományos rántottát, ezt is serpenyőben készítjük, azonban nem kavargatjuk, hanem lepényszerűen sütjük.

A tojásokat a tejjel és egy kevés sóval és borssal habosra verjük, majd a serpenyőben megolvasztott vajhoz adjuk. A palacsintához hasonlóan hagyjuk a tojást egyenletesen szétfolyni. Adjuk hozzá a sonkát, majd 2-3 percig süssük, amíg az omlett teteje már nem folyékony. Ekkor szórjuk meg a sajttal, hajt

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

Hozzávalók

  • 2 db tojás
  • 1 teáskanál vaj
  • 2 evőkanál tejszín
  • apróra vágott sonka
  • reszelt sajt
  • bors

Elkészítés

A tojásokat a tejjel és egy kevés sóval és borssal habosra verjük, majd a serpenyőben megolvasztott vajhoz adjuk. A palacsintához hasonlóan hagyjuk a tojást egyenletesen szétfolyni. Adjuk hozzá a sonkát, majd 2-3 percig süssük, amíg az omlett teteje már nem folyékony. Ekkor szórjuk meg a sajttal, hajtsuk félbe és kész is vagyunk.

Ezt is ajánljuk: Sonkás-sajtos palacsintatekercs - Recept

Fotó: ihopmexico.com

Oldalak

Recept
Sztárok
Kim Kardashian mindig is híres volt arról, hogy nem retten vissza a merész öltözködéstől, legutóbbi szettje viszont minden eddiginél vadítóbbra sikerült.
Lifestyle
Az Oroszlán meglepő láncreakciót indíthat el a nagylelkűségével. Napi horoszkóp.
Sztárok
A 30-as és a 40-es évek szívtiprója, Hollywood meghatározó és ikonikus filmsztárja, Clark Gable a klasszikus amerikai aranykor egyik legnagyobb férfi szimbóluma volt, vonzerejét pedig ki is használta...
Fashion&Beauty
Gwyneth Paltrow zseniális outfittel rukkolt elő a minap, melynek a legjobb eleme egyértelműen a színésznő kabátja volt.
Egészség
Sokan szoktak dudorászni, vagy énekelgetni magukban, de mit árul ez el rólunk a pszichológia szerint?
Lifestyle
A konyhában rengeteg elektronikai eszköz működik, és van néhány, amik hirtelen több áramot tudnak megenni, mint maga a hűtő.