Egészség

Az idegfájdalom alternatív módon is kezelhető

Minden fájdalom megszüntethető, ha megfelelő módszereket alkalmazunk, valamint felismerjük mondanivalóját. A neuralgia jellemzően hirtelen üti fel fejét, nyilalló, villámcsapásszerű, kínzó fájdalommal jelentkezik, amit a sérült, nyomás vagy irritáció alá került ideg teljes hosszán zsibbadás, esetleg bénulás is követ. Általánosságban a fájdalom néhány percig tart, de előfordulhat, hogy naponta többször rohamszerűen jelentkezik. Minden komolyabb következmény nélkül elmúlhat, azonban előfordulhat, hogy súlyos betegséget jelez.

A fájdalom okai

Az idegfájdalom kiváltó oka általában ismeretlen, ám visszavezethető bizonyos vírusfertőzésekre, sérülésekre, nyomási tünetekre, illetve lokális tényezőkre, amelyek irritálják, megfeszítik az ideget, vagy megváltoztatják annak lefutását. Leggyakrabban kiváltó okként szerepel valamelyik ideg összenyomódása például a csigolyák között, vagy isiász előfordulásakor, irritációja által vagy annak sérülésekor is jelentkezhet. A fájdalom ott jelenik meg, ahol az ideg a központi idegrendszerhez kapcsolódik (ideggyök). Kialakulásában szerepet játszhatnak a táplálkozási hiánybetegségek is, vitaminhiány formájában, a mozgás hiánya és a stressz.

Idegfájdalom típusai

Arcidegzsába esetén az arcot beidegező háromosztatú ideg (nervus trigeminus) érintett. Három ággal rendelkezik, innen kapta a nevét is: az első a homlok, a szem és az orr, a második az alsó szemhéjtól az alsó ajakig, a harmadik az álltól a fülig tartó rész érzékeléséért felelős. A neuralgia pontos okát nem lehet megállapítani, de kiválthatja:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

- az ideg körüli szövetben létrejött ciszta, jóindulatú daganat, például neurinoma, amely feltételezések szerint a túlzásba vitt mobiltelefon-használattal hozható összefüggésbe.

- vagy rosszindulatú tumor, amely egyeseknél öröklött hajlam magyarázhatja a háromosztatú ideg túlzottan alacsony érzékenységi küszöbét.

Sclerosis Multiplex esetén nem ritka az arcidegzsába posztherpeszes neuralgiája a Herpes Zooster fertőzés lezajlását követően. A kiütések eltűnése után szinte minden betegnél jelentkezik az érintett bőrterület fájdalma vagy fokozott érzékenysége.

Intercostalis neuralgia, vagyis a bordaközi idegek fájdalma, amely rendkívüli módon megnehezítheti a légzést és a mozgást.

Nervus pudendus, a szeméremideget érintő sérülés, a neuralgiák egyik azon formája, amely a faron végigfutó, a nemi szervek, valamint a húgyhólyag és a végbél záródásáért és elernyedéséért felelős záróizmokat beidegezéséért felelős. A probléma hatással lehet az erekcióra, illetve a vagina és a clitoris érzékenységére, továbbá vizelet és székletürítési gondokat idézhet elő. Rendkívül kellemetlen, munkaképtelenséggel járó állapot, amely gyakran a nemi élet felfüggesztését eredményezheti.

Discus hernia, gerincsérv okozta idegi problémák, amelyek leggyakrabban a IV. és V. erősen megterhelt ágyéki csigolyák között jön létre, a csigolyák közötti szakaszok is veszélyeztetettek. Az ágyéki szakasz érintettsége esetén gyakori az alsó végtagba kisugárzó fájdalom, isiász. Hosszútávon komoly sérülést okoz a vegetatív idegrendszerben, amely számos szervi, idegrendszeri funkciót lát el. Továbbá a ferde nyak esetén, szintén kialakulhat nyaki sérv, amely izomszakadásokat okozhat, a kara idegeiben is zavar keletkezhet, ami zsibbadást, érzéskieséseket okozhat, legrosszabb esetben gerincvelő sérülések következhetnek be.

Fotó: aktiv-split.hr

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Szakemberek szerint a valódi boldogság nem a külső körülményeken, hanem a tudatos döntéseken, a lelki egyensúlyon és az önmagunkhoz való kapcsolódáson múlik. Vannak szokások, amik minden igazán...
Fashion&Beauty
A helyileg használt bőrápolók tényleg befolyásolják a bőröd tartósságát, de ugyanígy hatnak a mindennapi szokásaid is. Hogy mit eszel, mennyit alszol (és milyen minőségű az az alvás), valamint a...
Lifestyle
Sztárok
A 31 éves énekesnő, két gyermeke születése után elhatározta, hogy egészségét a legmagasabb szintre emeli, lenyűgöző, közel 30 kilós súlycsökkenésen van túl. Bár a sztár állítása szerint soha nem...
Sztárok
A foci-legenda és a modell szerelme az évtizedek során csak mélyült.
Home&Design
Kis hely, nagy hatás – így alakítsd ki álomkonyhádat, ahol minden négyzetcentiméter számít.