Lifestyle

Tragédia! 46 éves ejtőernyős vesztette életét egy rekordkísérlet alatt

Tragédia történt a csoportos szabadeső ejtőernyőzés új világrekordjának felállítására tett kísérlet közben, melynél szörnyethalt a 46 éves Diana Paris, az arizonai sivatagban.

Az MTI értesülései szerint a tegnap bekövetkezett szerencsétlenség első vizsgálatai alapján a német nő főernyője túl későn nyílt ki a biztonságos földet éréshez, de túl korán ahhoz, hogy kinyíljon a tartalékernyő. Utóbbi akkor nyílik ki, ha érzékeli, hogy az ugró túl nagy sebességgel közeledik a földhöz.

A rekordkísérlet miatt 28 országból 222 ejtőernyős érkezett a Skydive Arizona nevű felkapott ugróhelyre, hogy közösen felállítsák a szabadeső ejtőernyőzés új csoportos rekordját. Az ejtőernyősök 5500 méterből ugrottak, hogy a 160 kilométeres sebességű zuhanás első 70 másodpercében, az ernyők kinyitása előtt hópehelyalakzatot vegyenek fel, majd újra szétszéledjenek.

A tragédia az első kísérlet közben történt, így a szervezők úgy döntöttek, hogy az áldozat emléke előtti tisztelgésképpen halott társuk helyét nem töltik be, inkább a helyét üresen hagyva, 221 fővel kísérlik meg felállítani pénteken a tervezett rekordot. Diana Paris gyakorlott ejtőernyős volt, már 1500 ugrást tudott maga mögött.

Fotó: MTI - Roy Dabner; Leadkép: wallpapers-xs.blogspot.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Valódi dráma és országos felháborodás bontakozott ki a ságvári gólyafészeknél, ahol a nézők napokon át élő adásban figyelhették a legkisebb, végletesen legyengült fióka lassú pusztulását.
Lifestyle
A tejmentes étkezés és az érzékenységek miatti diéták korában egyre többen keresnek olyan alternatívákat, amelyekkel kompromisszumok nélkül helyettesíthetők a klasszikus kedvencek, mint például a...
Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...