Lifestyle

Plasztika és karrier - Szebb orral a könnyebb boldogulásért? 1. rész

Egyre gyakoribb a plasztikai műtét a huszonéves, vagyis a még tanuló illetve pályakezdő kínai városi fiatalok körében, akik a korrekciós műtéti beavatkozásoktól többek között azt várják, hogy új és megnyerő(bb) külsejükkel könnyebben el tudjanak majd helyezkedni egy-egy nagyvállalatnál. A helyzet komolyságát felismerve, a témával már több újság és a központi televízió, a CCTV is foglalkozott. Szakértőnk, dr. Varga Klára, a Nose Art plasztikai sebészének, fül- orr- gégész specialistának segítségével most mi is körbejárjuk a kérdést.

Az orrplasztika a legkedveltebb

A tavaly feldolgozott és közzétett országos statisztikai adatok szerint, a szépítő műtétek térségbeli központjának számító Dél- Korea klinikáit felkereső kínaiak több mint 25%- át egyetemisták tették ki, de a kínai nagyvárosok plasztikai sebészeit megkérdezve hasonló a helyzet országon belül is. Az arcszépítő beavatkozásra vállalkozó fiatalok elsősorban apróbb „kiigazításokra" jelentkeztek, és kívánságlistájukon leggyakrabban az orrplasztika szerepelt, de szemhéj- felvarrásra valamint zsírleszívásra is sűrűn vállalkoztak, ez utóbbi beavatkozás különösen a férfiak körében volt népszerűbb.

A frissen végzett kínai fiatalok olyannyira elszántak, hogy mondhatni még meg sem száradt a tinta a diplomájukon, az első állásinterjúkat megelőzően - a főszezonnak számító időszakban, július és augusztus hónapokban - helyenként finomítanak, lágyítanak jellegzetes vonásaikon. A számok nem hazudnak! A Sanghajban elvégzett plasztikai műtétek 60%- ában huszonévesek feküdtek kés alá. Sőt, mi több, a klinikák ezt a hullámot meglovagolva, kimondottan fiatalokat megcélzó magazinokban és az interneten is több tucat hirdetéssel igyekeznek „becsalogatni” az egyetemistákat, és nem ritka az sem, hogy a diákigazolvány felmutatásával komoly kedvezményekhez jutnak a friss diplomások.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

S hogy mivel magyarázható a plasztika iránt tanúsított ilyen fokú lelkesedés az ázsiai fiatalok körében? A témában végzett internetes közvélemény- kutatás erre próbált fényt deríteni: a megkérdezettek - 20.000 fő - túlnyomó részének meggyőződése, hogy a munkaadók amolyan íratlan szabályként a jobb kinézetű felvételizőt választják, következésképpen társadalmi státuszuk emelkedését és elhelyezkedési esélyeik növekedését remélik a plasztikai műtéttől.

A sikerért bármit…?!

Korea különösen tanulmány-központú, így a szülők rengeteg pénzt költenek magánórákra vagy a szó szorosabb értelmében bármi másra, hogy segítsék gyermekeiket. Amikor a vizsgaidőszaknak vége, a fellélegző vagy valamelyik egyetemre bekerült koreai diákok válogatnak jutalmaik, így például plasztikai sebészeti beavatkozások közül. Számos plasztikai sebészeti klinika kapott az alkalmon, hogy a szülők plasztikai beavatkozásokkal jutalmazzák gyermekeiket az éves kemény munkájukért, és leárazásokat tartanak szem- és orrműtétekre. Már azelőtt tele vannak az időpontok az orvosnál, mielőtt még elkezdődne a vizsgaidőszak.

„Nagyon szomorúnak tartom ugyan, de valóban így van: a munkát kereső, karriert építő fiatalok úgy gondolják, hogy a harmonikusabb esztétikai megjelenés segíteni fogja őket céljaik elérésében, s talán sok esetben igazuk is van - állítja dr. Varga Klára. A kelet- és közép- ázsiai országok lakosai között igen gyakori az a vágy, hogy a mozifilmekben, újságokban, interneten megismert - elsősorban európai - arcok mintájára módosítsák megjelenésüket, abban bízva, hogy ennek segítségével gyorsabban és magasabbra juthatnak a karrierjük létrafokain. Náluk megállíthatatlanul tör előre a plasztikai sebészet terén ún. ’Nyugatosítás’, ami az orrplasztika esetében az orr kiemelkedőbbé tételét, a szemhéj plasztikák esetében a kerekebb, nagyobb szemrés kialakítását jelenti. Az utóbbi beavatkozás különösen népszerű a fiatal lányok körében. Hazánkban a karriert elősegítő plasztikai beavatkozások iránt hasonló érdeklődést nem tapasztaltam, manapság a műtétre jelentkező magyar fiatalok többsége elsősorban az önbizalomhiány és az énkép- problémák miatt szánja rá magát plasztikai sebészeti beavatkozásra.”

Fotók: better2ask.com, lakewoodranchmedicalcenter.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...