Sztárok

Király Viktor egy amerikai rapper lemezén fog közreműködni

Mi történhet, ha egy nemzetközi porondra készülő hazai sztár nagyot álmodik? Alig pár napba és néhány telefonba került, hogy Király Viktor legújabb szerzeményében a Run-DMC tagja, Darryl McDaniels működjön közre. Az amerikai zenész a dal felvételére Budapestre utazott, ezt használta ki a népszerű műsorvezető, Kiss Orsi, aki gyorsan mikrofonvégre kapta a két előadót.

Nem hiszi el, hogy egy legendával dolgozhatott

Király Viktor megírt egy új dalt, felénekelte, de úgy érezte, a rapbetétnek nem az ő hangján kéne szólnia. Ekkor indult és meglepően jól alakult a sikertörténet, a fiatal énekes pedig még ma sem hiszi el, hogy egy legendával dolgozhat együtt. Viktor és a hiphop kultúra úttörőjének számító McDaniels azonban meglepően egyszerűen és gyorsan találtak egymásra. A dal ezen a héten debütált a Class FM-en, Viktor pedig beavatta a leghallgatottabb rádió hallgatóit a részletekbe is.

„Megírtam a Running Out Of Time-ot, és került bele egy rap rész is. Felhívtam Bent, a tesómat, aki New York-ban él, hogy segítsen keresni valakit, aki rappel a dalban. Nem gondoltam nagy emberre, erre Ben két nap múlva visszahívott, hogy mit szólnék D.M.C.-hez a Run-DMC-ből. Nagyon-nagyon meglepődtem! Kettő napba telt, és már D.M.C.-től kaptam egy videóüzenetet, hogy »Yo yo yo, what’s up, Viktor?« És akkor már a stúdióban volt, nyomta a rappet és küldte a dalt!”

"Nagyszerű produkció"

D.M.C-t egyből lenyűgözte a felvétel, sőt, Orsinak bevallotta, még kicsit aggódott is, hogy ne rontson bele. „Nagyszerű produkció, kitűnő dalszerzés, és remek ének! Előfordul, hogy egy dal magában nagyon jó, aztán amikor belekerül a rap, az elrontja az egészet. Tartottam ettől, de szerencsére nem így lett.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kiss Orsi szimpatikus, közvetlen, kedves embernek ismerte meg a rappert, akivel gyorsan közös pontot is találtak: mindketten rajonganak ugyanis a korcsolyáért.

„Kiderült, hogy mind a ketten a téli sportok szerelmesei vagyunk, én műkorcsolyáztam, az ő 19 éves fia pedig profi hokis. D.M.C-ben egyébként semmi sztárallűr nincs, aki ráadásul még Class40-beli műsorvezető társamnak, Kovács Áronnak is üzent” – mesélte Orsi, aki elárulta, hogy Áront a kora miatt ugratja mostanában.„Áron tavaly töltötte be a 40-et, néha viccesen húztam azzal, hogy milyen „öreg”. Megkértem tehát D.M.C.-t, akit csak hónapok választanak el az ötödik x-től, hogy üzenjen neki.”

Még mindig érzi magában a tinédzsert

„Nem vagy öreg, amíg valaki nem mondja azt, hogy „Na, ő 89!” – akkor öreg vagy. Nem a kor határozza meg az életed, hanem hogy hogyan érzed magad. Én még mindig az a 12 éves gyerek vagyok, aki a hálószobájában ül és rádiót hallgat, és ez sosem változik! – üzente Áronnak a sztár, aki még mindig a lelkes tinédzsert érzi magában, és aki a Viktorral való együttműködéstől is teljesen bezsongott. „Ezért is vagyok annyira izgatott amiatt, hogy rappelhetek ebben a dalban, hogy itt lehetek Magyarországon, videót forgattak velem, és éppen egy szuper rádióinterjút készítünk!”

A legendás rappernek, aki legújabb albumán dolgozik, egyébként még az interjú közben is sikerült meglepnie Viktort, Orsit és a hallgatókat egyaránt: „Remélem, hogy sikerül júniusig kiadni az új korongomat. Nagyszerű zenészekkel és művészekkel dolgozom, mint Viktor, aki itt ül mellettem. Igazság szerint elárulom, hogy Viktort is rá akarom tenni a lemezemre!”

A következő oldalon meghallgathatod Király Viktor és Run D.M.C. - Running Out Of Time című számát.

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Lenyűgöző és egyben félelmetes élményben volt része egy szabadtüdős búvárnak Wales partjainál, ahol egy busz terjedelmével vetekedő, hatalmas sárga hajasmedúza bukkant a tenger mélyén.
Lifestyle
Már átlagosan 35 millió forint megtakarítást tart szükségesnek a magyar középkorú lakosság a gondtalan nyugdíjas évek biztosításához, aminek összegyűjtése havi több mint 83 ezer forintos rendszeres...
Lifestyle
Október több csillagjegy számára is valódi fordulópontot hozhat, egyesek előtt pedig olyan ajtók nyílhatnak meg, amelyek eddig makacsul zárva maradtak.
Sztárok
Szigeti Zsófi, művésznevén Solére őszintén mesélt arról, hogy szakember segítségét és szigorú napi rutint is igénybe vesz ahhoz, hogy mentálisan elbírja az X-Faktor forgatásaival járó folyamatos...
Lifestyle
Sokatmondó archív felvétel látott napvilágot Vitézy Dávidról, amelyből egyértelműen kiderül, hogy a szakember már egészen fiatalon is rendkívül határozott, céltudatos és kiforrott jövőképpel...
Home&Design
Egy ideje szinte mindenhol ugyanazokat a bézs, krém és törtfehér enteriőröket látjuk, most azonban úgy tűnik, a lakberendezés kezd beleunni a visszafogottságba. Egyre több karakteres, mély és...