Egészség

Az orrplasztikai műtét csodája

A kutatás végeredményeként tehát kijelenthető: a szerelem bizony közel sem vak, és van igénye a változtatásra, ezért sem csodálkozhatunk el a plasztikai beavatkozások egyre növekvő népszerűségi indexén. Gondolták volna, hogy a világ orrplasztika- fővárosaként Teheránt tartják, ahol a női testet a kíváncsi férfitekintetek elől lepellel kénytelenek elfedni a hölgyek? Burka, nigab ide vagy oda, számukra a tökéletes profil a cél, hiszen az Iránban jellemző perzsa formájú orr általában jóval nagyobb, mint az európai „átlag”, s orruk a fátyol alól is kilátszik.

Nálunk is több híresség vetette alá magát orrkorrekciós műtétnek, köztük a sármos Korda György énekes is, aki felvállaltan kényes a külsejére, és a tökéletes megjelenésre törekszik. Pályafutása elején rettentően zavarta az orra, évek elteltével sem sikerült megbékülnie annak méretével, ezért döntött úgy, hogy megműtteti.

"Nem voltam kibékülve a hosszú, vékony orommal Olyan volt, mint egy sasorr. Soha senki nem bántott miatta, bennem mégis gátlásokat okozott. Nagyon nem tetszettem magamnak. Emiatt például soha nem engedtem magam profilból fotózni. Ennek pedig egyszer, s mindenkorra véget kellett vetni. Épp orrsövényferdüléssel műtöttek, amikor megkértem az orvosomat, hogy egyúttal szabja át az orrom fazonját is. Kiszedtek belőle egy kis porcrészt, amitől sokkal szebb lett a szaglószervem, az arcom pedig nem változott semmit."

A harmonikus összkép a lényeg!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Orrunk alapvető formája a pubertás korban alakul ki, a nőknél 15- 17, férfiaknál 17- 19 éves kor körül nyeri el végleges formáját. Később a gravitáció és a kollagéntermelés csökkenésének hatására kissé megnyúlik, és a végén lefelé konyulhat. Ezért ha valakin fiatalító műtétet hajtanak végre, ez a terület sem szokott kimaradni.

„Az orr és a koponya között arányosság áll fenn. A harmónia könnyen felborulhat és az egyén számára nagyon zavaró lehet, ha az orr születési rendellenesség vagy baleset folytán nem a megfelelő arányosságot mutatja az arcon: baleset következtében eltört orrcsont, erős orrsövényferdülés, mely az esztétikai problémákon túl légzési nehézséget is okozhat, de még egy orrháti púp is komolyan ronthat a harmonikus összképen. A „kelleténél” szélesebb, horgas, íves, lógó vagy hosszú orról, illetve az orrcsúcs alaki elváltozásairól (ferde vagy lapos orr) már ne is beszéljünk!” - hangsúlyozza Varga doktornő.

Egy felelősen gondolkodó plasztikai sebész nem minden kívánságot teljesítő, jó tündér!

A plasztikai sebésznek minden esetben az összhatást kell figyelembe vennie orrműtét előtt, a szaglószerv esztétikus kinézete ugyanis nagymértékben függ a közvetlen környezettől - pl. a szemtől és a szemöldöktől, a homloktól, a felső ajaktól -, egyszóval magától az arctól.

Oldalak

Egészség
Sztárok
A brit királyi család modern kori történetének legsúlyosabb botránya újabb fejezettel bővült. Az amerikai Igazságügyi Minisztérium által nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok és e-mailek tanúsága...
Sztárok
Brasch Bence tiszta vizet öntött a pohárba: a népszerű színész a közösségi oldalán jelentette be, hogy házassága Gál Réka Ágotával menthetetlenül véget ért. A szűkszavú, de annál őszintébb...
Lifestyle
A mobiltelefon ma már szinte folyamatosan a kezünkben van, ezért gyorsan koszolódik, és rengeteg baktérium is megtelepedhet rajta. Sokan rendszeresen tisztítják, ám éppen a legnépszerűbb módszerrel...
Utazás
Tovább tombol a történelmi hőséghullám Magyarországon, a HungaroMet előrejelzése szerint ma a csúcshőmérséklet elérheti a 41 fokot. Az országos vörös kód mellett azonban két északkeleti vármegyében...
Lifestyle
Végre megérkezhet az a lehetőség, amire hosszú ideje vártak. A következő időszak három csillagjegy számára kiemelkedő sikereket, új kezdeteket és váratlan pozitív fordulatokat hozhat. Lehet, hogy...
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nyugodt haladásnak: a következő hetekben több csillagjegy számára is próbára teheti a türelmet az élet. Váratlan helyzetek, nehéz döntések és félreértések borzolhatják a...