Christmas

Nagy szaloncukorteszt - Van élet a zselén túl

Milka - Mandulakrém

A Milka bézs-arany-lila csomagolású finomsága árát tekintve középmezőny, hisz kilója 5.027 forint. A szaloncukor megkóstolásakor íze kiemelkedően magas, 8,1 pontos győzelmet aratott, egyedül a sós manduladarabok rontottak kicsit a pontszámból. Csomagolását tekintve is kedvencnek bizonyult ez a termék, mivel 8,2 pontot kapott, így összesítve 8,15-ös osztályzattal elsöprő győzelmet aratott a mennyei finomság, ami bizony megéri az árát.

Milka - Marcipán

A Milka marcipános terméke szintén 5.027 forintba kerül, ám a vakteszt során az íz megállapításával akadtak gondjaink, hisz a gesztenyés, kókuszos jelző is többször elhangzott. Eldönthetetlensége ellenére 6,5-ös pontot kapott az íze, csomagolása pedig kereken 6 pontot ért el, így végeredményben 6,25 pontjával harmadik helyezett lett ez a Milka termék is.

Auchan - Marcipán

Hogy bebizonyítsuk milyen merészek vagyunk, a kilónként mindössze 749 (!!!) forintba kerülő áruházi kínálatot is feltérképeztük. A marcipános szaloncukor nem aratott osztatlan sikert, hisz a 4 pontot elérő műízt volt, aki csak szappanként jellemezte, de az egyik értékelőlapon csak a BOTRÁNY szó virított. A csillogós papír és a giccses téli táj 4 pontot hozott az Auchan termékének, mely az összesített 4 pontjával végül utolsó előtti, azaz 11. helyezett lett.

Auchan - Eper-tejszín ízű

Végére hagytuk a legsokkolóbbat, egy újabb 749 Ft/kg-os remeket, ami a csomagolás szerint epres-tejszínes ízű. A fűrészpor állagú, könnyfacsaróan tömény szaloncukor biztos, hogy csak aromát látott, az epret még képről sem ismerné fel, de az értékelőlapokon a ,,vattacukor" címke is sokat elárult a szavakkal valójában ki nem fejezhető ízvilágról. A 3,9-es ízpontot elérő szaloncukrot még az elképesztően giccses, 3,7 pontos csomagolás sem tudta megmenteni, így a legalacsonyabb pontszámokat felvonultató finomság összesítve 3,8 pontot hozott, ami a ,,csak saját felelősségre" 12. helyre lett elég.

Ha hasznosnak találtad az írást, kérlek oszd meg másokkal is, vagy nyomj egy lájkot!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Oldalak

Christmas
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...
Sztárok
Martha Stewart nem a házát veszítette el, hanem a netezők türelmét, amikor hajléktalannak öltözött.
Lifestyle
Egy különleges lakberendezési módszer szerint egy bizonyos dologgal otthonosabbá tehetjük a lakásunkat.
Sztárok
Ez már így tényleg a végső felvonás és búcsú az Operaháztól, mivel azonnali hatállyal leváltották Ókovács Szilvesztert.
Lifestyle
Erre kell figyelnie annak, aki esetleg lakossági állampapírba fektetné a megtakarítását.
Lifestyle
Nap mint nap használjuk, mégsem gondolunk bele, milyen veszélyeket rejthet magában. Egyetlen figyelmetlen pillanat is elég lehet ahhoz, hogy komoly baj történjen az otthonunkban.