Lifestyle

Dinamikus és érzéki táncelőadás a Trafóban - Éld át te is pénteken és szombaton

December 6-án, New York-i turnéja után nem sokkal, hatodszorra is visszatér a Trafóba elképesztő dinamikájával, jellegzetes érzékiségével és a zenetörténet modern klasszikusaival a montreali koreográfusnő, Marie Chouinard társulata. (x)

Egy este alatt két koreográfiája is látható majd: elsőként Henri Michaux: Mouvements/Mozgások, amelyet Michaux, a francia szürrealizmus meghatározó alakjának megegyező című műve ihletett, majd pedig Erik Satie azonos című, három tételből álló zongoraművére koreografált Gymnopédies, amelynek világpremiere idén júniusban volt a lisszaboni Danse Danse fesztiválon.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Mind a Mozgások, mind pedig a Gymnopédies próbafolyamata nagy kihívás elé állította a táncosokat, hiszen az előbbiben több száz tusrajzot kellett a rajzokhoz megtévesztésig hasonló mozdulatokkal leutánozniuk, míg a Gymnopédies-hez Érik Satie három tételből álló zeneművét kellett megtanulniuk eljátszani zongorán, az arra koreografált tánc elsajátítása mellett.

Az előadók eltáncolják a rajzokat

A Mozgásokban Marie Chouinard 35 percben sorról sorra, oldalról oldalra leköveti Michaux 1951-ben megjelent kötetét, mely 15 oldalnyi versszövegből, epilógusból és 64 lapnyi tusrajzból áll.

A könyv a színpadon zajló tánc koreográfiai partitúrájaként szolgál, az előadók animálják, eltáncolják, három dimenzióba teszik a sík rajzokat és a szöveget is. Ezzel párhuzamosan pedig a háttérben kivetített képek lehetőséget adnak a személyes értelmezésekre is.

A Gymnopédies-t 10 táncos adja elő duettben táncolva, miközben egy zongorán egymást váltva játszák a Satie zeneművet.

A programhoz kapcsolódóan december 6-án pénteken 18.30-tól Gaál József képzőművész tart előadást Henri Michaux-ról a Trafó Kávézójában.

További információk az előadásról a Trafó honlapján!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Nem minden időszak kedvez a nagy döntéseknek vagy a kockázatvállalásnak. A következő napokban három csillagjegy számára olyan helyzetek alakulhatnak ki, amelyek fokozott figyelmet, türelmet és...
Lifestyle
Vannak időszakok, amikor úgy tűnik, minden összeáll: a lehetőségek szinte maguktól érkeznek, a régóta dédelgetett tervek pedig végre valóra válhatnak. A következő napokban három csillagjegy különösen...
Utazás
Alig érte el a végét a múlt heti rekordmeleg, hétfőn újra robban a hőségfüggöny: akár 37 fokig is emelkedhet a hőmérséklet a Kárpát-medencében.
Sztárok
Sebestyén Balázs DJ Oti néven 65 ezer ember előtt tartott hatalmas bulit szombat este a Hajógyári-szigeten, ám az örömöt súlyos botrány árnyékolja be.
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.