Lifestyle

Ferenc pápa a szerzetesek évének hirdette meg 2015-öt

Az Istennek szentelt személyek, a szerzetesek éve lesz 2015 Ferenc pápa pénteki bejelentése szerint.

A pápa a Legfőbb Szerzetesi Elöljárók Uniójának Rómában ülésező tagjai előtt hirdette meg, kiknek akarja szentelni 2015-öt az egyházban.

"Olyan férfiakról és nőkről van szó, akik felébreszthetik a világot" - mondta Ferenc pápa a szerzetesekről. Hozzátette: Isten azt kéri az egyház tagjaitól, hogy hagyják el a fészküket, és küldetésükkel jussanak el a világ legszélső határaira.

Az egyházfő hangsúlyozta a képzés jelentőségét. Úgy fogalmazott, a szerzetest kézműves munkával kell formázni, nem rendőri szigorral. "Olyan szerzeteseket képezzenek ki, akiknek gyengéd szívük van, nem savanyú, mint az ecet.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Mindannyian bűnösek vagyunk, de nem vagyunk romlottak. Fogadjuk be a bűnösöket, ne a korruptakat" - mondta. Megjegyezte, a szerzeteseket elsősorban a karizma teszi képessé szolgálatuk elvégzésére.

Vatikáni statisztikák szerint 2010-ben az egész világon csaknem 722 ezer volt a szerzetes nővérek száma, majdnem hétezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A szerzetesek száma megközelítette az 55 ezret, ami négyszázzal volt több 2009-hez képest.

"Anyák, ne vénkisasszonyok legyetek!" - mondta Ferenc pápa, amikor májusban a női szerzetesrendek rendfőnökeivel találkozott. Júliusban a szeminaristákat, szerzetesnövendékeket és novíciákat fogadott a Vatikánban, arra buzdítva őket, hogy felkészülésük legyen lelki, intellektuális, közösségi és apostoli. Októberben az Assisiben tett látogatásán Ferenc pápa arra kérte a Szent Klára-bazilikában szolgáló klarissza nővéreket, hogy többet mosolyogjanak.

Az idei hit éve lezárásaként Ferenc pápa - aki maga is a szerzetesrendet alapító Szent Ferencről választotta nevét - a római Aventinus-dombon klauzúrában élő kamalduli szerzetesnőkhöz látogatott el.

Forrás: MTI

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...
Sztárok
Josh Duhamel 53 évesen ismét apa lett: felesége, Audra Mari megszülte harmadik gyermekét, a megható hírt a színész Instagramon osztotta meg.
Sztárok
Scarlett Johansson és Colin Jost kapcsolata Hollywood egyik legstabilabb szerelmi történetévé vált: a sztárpár nyolc év után is láthatóan rajong egymásért.