Utazás

Végzetes restaurálás! Így tették tönkre az ezeréves kínai freskót

Rosszul kivitelezett, modern stílusú képeket festettek "restaurálás" céljából egy Csing-dinasztia korabeli freskóra egy kínai szentélyben, a történtek óriási felháborodást keltettek Kínában, a felelősök az állásukkal fizettek.

A Lianoning tartománybeli Juncsie-templom népszerű turistalátványosság, amely a Főnix-hegyen, Pekingtől hozzávetőleg 500 kilométerre fekszik. A szentély szinte valamennyi épülete a Csing-dinasztia korából (1644-1911) származik, az épületegyüttes híres pagodája azonban ennél is régebbi, a Liao-korszakból (916-1125) való - írta a The Global Times című angol nyelvű kínai lap.

A "megújult" műről nemrég egy pekingi diák tett közzé fotókat az interneten, melléjük pedig összehasonlításképp feltöltött néhány képet a régi freskóról. A Wujiaofeng néven író internetező úgy fogalmazott, a restaurálás végzetes volt a kulturális örökségre nézve. Ezzel a szakértők is egyetértettek.

Harsány színek és eltűnt alakok

Az új motívumok ugyan szintén illeszkednek a vallásos környezetbe, a színek azonban harsányak. Az egykori freskón szereplő alakok eltűntek, helyüket mások vették át.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A helyi vezetés közölte, amint a hatóságok tudomására jutott, hogy mi történt, azonnal vizsgálatot rendeltek el és meghozták a szükséges intézkedéseket. A freskókat szakvélemények szerint ugyan vissza lehet állítani, de eredeti formájukat már soha nem nyerik vissza.

Elpusztították a kulturális hagyatékokat

Kínában korábban a kommunista rendszer évtizedeken át - főleg az 1966-tól tíz éven át tartó kulturális forradalom idején - módszeresen pusztította a sok ezer éves kínai történelem kulturális hagyatékát.

Az utóbbi években - különösen a virágzó turizmusnak köszönhetően - megsokszorozódott a restaurált vagy rekonstruált kulturális javak száma, noha a munkálatok nem minden esetben megfelelő minőségűek.

Forrás: MTI

Oldalak

Utazás
Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta ugyanabban az ingatlanban élsz, mégsem gondoltál arra, hogy egy apró hiányosság miatt akár jelentős bírságot is kaphatsz. Ráadásul nemcsak a pénztárcád bánhatja, ha megfeledkezel...
Lifestyle
A hideg idő beálltával szinte minden háztartásban megjelenik ugyanaz a hívatlan vendég: a sarkokban lassan sötétedő, egészségre is veszélyes penész, és az ablaküvegeken reggelre lecsorgó páracseppek...
Sztárok
Az Ázsia Expressz sztárja kerekedő pocakkal posztolt magáról képet, ám a rajongók azonnal kiszúrták, hogy valami nem stimmel a képpel.
Lifestyle
A mesterséges intelligencia rengeteg mindenben megkönnyítheti az életünket, ám bizonyos információkat jobb, ha soha nem osztunk meg vele.
Lifestyle
Azért most már belekerültünk a novemberbe, és az éjszakák egyre hidegebbek lesznek.