Utazás

4 meseszép hazai erdő, ahová kötelező ősszel ellátogatni

Hazánk csodálatos természeti adottságokkal rendelkezik, így nemcsak tavasszal vagy nyáron érdemes beütemezni egy-egy kirándulást, hanem a hűvösebb idő beköszöntével is, hiszen ősszel is mesebeli helyekre látogathatunk el.

Bükkszentkereszti erdők

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az ország egyik legmagasabban fekvő településének erdeiben a levegő kristálytiszta, így sokszor látogatják asztmával küzdő betegek is. A Milleniumi emlékparkban több emlékművet is megtekinthetünk.

Írott-kő

A 882 méteres pont a Kőszegi-hegységben helyezkedik el, és itt található Magyarország és egyben Európa első hosszútávú turistaútja is, az Országos Kéktúra. Az ott álló kilátóból nagyon messzire elláthatunk, többek között a környezettől élesen elütő nyírfaerdőre is.

Őrségi erdők

Nyugat-Magyarország egyik legszebb részén, az Őrség területén lévő erdők fái ősszel rengeteg színben pompáznak, ami páratlan látványt nyújt. A tájegység a nevét az ott őrséget álló honfoglaló magyarokról kapta, akik a nyugati kaput figyelték.

Hűvösvölgy

Nem is kell messzire menniük a fővárosban élőknek, ha ezt az úti célt választják, mivel Budapest határán található, és a kilátás varázslatos. Ha van hozzá kedvünk, a Gyermekvasútra is felülhetünk.

Fotók: pcbackgroundwallpaper.com, quiltingstudio.hu, zivatar.hu, panoramio.com

Oldalak

Utazás
Sztárok
Sarah Wayne Callies leghíresebb alakítása Dr. Sara Tancredi volt A szökés című televíziós sorozatban, de a színésznő a The Walking Dead és a Kolónia című alkotásokban szintén főszerepeket játszott.
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...