Lifestyle

A rendetlen íróasztal kreatívabbá tesz

Segít a kreatívabb gondolkodásban a rendetlen íróasztal - állítják amerikai kutatók a The Daily Telegraph online kiadásában ismertetett tanulmányukban.

A Psychological Science című folyóiratban megjelent dolgozat szerzői szerint az asztalon lévő összevisszaság kreatív gondolkodásra ösztönözhet és új ötleteket adhat. Ezzel szemben a tiszta, pedáns íróasztal egészséges táplálkozásra, nagylelkűségre és a konvenciók követésére sarkallhat.

A tanulmány vezető szerzője, Kathleen Vohs pszichológus és társai, a Minnesotai Egyetem kutatói rendetlen, illetve pedáns íróasztalnál dolgozókat figyeltek meg. A kutatás résztvevőit többek között arra kérték, hogy válasszanak egy új és egy bevezetett termék között. A kaotikus asztalnál ülők hajlamosabbak voltak az újat választani - annak jeleként, hogy a rendezetlen környezet segít a megszokástól való eltávolodásban.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Vohs professzor szerint a rendetlen szoba éppen ahhoz vezet, amit a cégek, gyárak és a társaságok legjobban akarnak: kreativitáshoz.

A tudós felidézte, hogy korábbi tanulmányok kimutatták: a tiszta környezet jóra ösztönzi az embereket, arra, hogy ne kövessenek el bűnt, ne szemeteljenek és legyenek nagylelkűbbek. "Mi pedig arra jutottunk, hogy igazán értékes eredménye lehet annak, ha valaki rendetlen környezetben van" - tette hozzá.

A kutatás első fázisában a résztvevők kérdőíveket töltöttek ki egy hivatali szobában. Néhányan tiszta és rendes helyiségben tették ezt, mások rendetlenben. Később a résztvevőknek módjuk nyílt arra, hogy jótékony adományt ajánljanak fel, és kifelé menet almával és csokoládéval kínálták meg őket.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

A rendes szoba az elvárt viselkedésre ösztönözte őket, nagyobb adományt adtak a saját pénzükből és inkább választották az almát, mint a csokit.

Ugyanakkor a rendetlenség előnyei is kiderültek, amikor a résztvevőket arra kérték, hogy álljanak elő a pingponglabda felhasználására új ötletekkel. Összességében a rendes és a rendetlen szobában gondolkodók is ugyanannyi ötletet gyártottak, de a pártatlan zsűri szerint a rendetlen szobában ötletelők sokkal érdekesebb és kreatívabb megoldásokkal álltak elő.

Vohs úgy értékelte, hogy a takaros vagy "fésületlen" környezet komoly különbségeket okoz az emberek viselkedésében.

A kutatók az internetre is kiterjesztették a vizsgálatot, és az előzetes eredmények szerint a weblapok rendezettsége vagy kaotikussága ugyanezt a hatást váltja ki.

"Mind ki vagyunk téve különböző helyzeteknek az irodánkban, az otthonunkban, a kocsinkban vagy az interneten. Akár képes befolyásolni az ember a környezetének takarosságát, akár nem, vizsgálataink szerint az mindenesetre hatással van rá" - foglalta össze Vohs.

Forrás: MTI

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Sokan azt hiszik, a színészek élete örökké a kamerák előtt zajlik, de nem mindenki marad az álomgyárban. Néhányan teljesen új irányt választottak, és most olyan dolgokkal foglalkoznak, amik a...
Sztárok
Óriási árat fizetett a hírnévért a múlt század egyik nagy sármőrje, Tab Hunter: élete nagy részében szerepet kellett játszania a nyilvánosság előtt, és nem vállalhatta fel másságát.
Lifestyle
Shelby Wold már a második gyermeke érkezése előtt attól tartott, hogy kétéves fia, Theo féltékeny lesz a kishúgára. Aggodalma nem volt alaptalan, hiszen a kisfiú korábban is nehezen viselte, ha más...
Home&Design
Van az a lakás, amibe belépsz, és azonnal megnyugszol. Nem tudod pontosan megmondani, miért, csak azt érzed, hogy jó ott lenni. Nem steril, nem túltervezett, nem akar lenyűgözni – egyszerűen otthonos...
Egészség
Tudtad? A kivi rendszeres fogyasztása nem akármilyen hatással lehet az egészségre.
Sztárok
Katalin és Vilmos egy napon átveszik a trónt az Egyesült Királyságban, ami nem kis feladat lesz számukra, erre pedig a hercegné már most tudatosan készül.