Home&Design

Kávéimádók figyelem!-Íme 5 különleges kávéfőző

Ki ne szeretné a frissen főtt kávé illatát, ugyan nem egészséges, ha túl sok kávét iszunk, de napi egy-egy kávészünet még biztosan nem ártalmas. Ehhez az élményhez persze még kell egy jó kávéfőző is, mi most összegyűjtöttünk néhány igazán különleges darabot.

Hagyományos

Talán sokan ragaszkodnak a hagyományos gépi kávéfőzőhöz, amibe még nem kapszulákat kell rakosgatnunk, hanem az őrölt kávét és egy kis vizet kell beletennünk.Ennél a kávéfőzőnél érdemes az üvegedényes változatot keresnünk, hiszen így sokkal több kávét lefőzhetünk egyszerre. Ráadásul a tárolása se okoz problémát, mert a hűtőben is nyugodtan tárolhatjuk az elkészült kávét.


Dolce Gusto

Aki szereti az olasz kávéspecialitásokat, azoknak mindenképpen ajánlott valamelyik Dolce Gusto kávéfőző beszerzése. A kapszulák segítségével pillanatok alatt igazán különleges kávékat készíthetünk úgy, hogy közben még otthonról sem kell elmennünk. A forró nyári napokon pedig érdemes kipróbálnunk a jeges kávét is, amit szintén könnyedén el tudunk készíteni ezzel a géppel.


Senseo

A kapszulás kávéfőzők közül még érdemes kipróbálnunk a Senseot is, hiszen akár két bögrével is készíthetünk kávét, így biztosan nem kell reggel hosszú ideig sorba állni a konyhapult előtt, hogy mindenki a kávéjához juthasson. Ráadásul a kapszulákkal igazán finom kávékat készíthetünk, amik biztosan nem csak a család, hanem a barátaink, rokonaink kedvenceivé is válnak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön


Diva

Akik szeretik az igazán különleges kinézetű kávéfőzőket, azoknak mindenképpen ajánlott ez a kávéfőző. Ráadásul nem csak fekete színben juthatunk hozzá, hanem akár kicsit csajosabb kinézetű pirosban is. Ezzel a géppel igazi olasz kávékat főzhetünk, amikor csak akarunk és ezért nem is kell elmennünk olyan messzire.

Kotyogós

Ha már kávéfőző,akkor semmiképpen sem felejthetjük ki a kotyogós kávéfőzőt. Bár egyáltalán nem olyan stílusos a kinézetük, mint a mai gépeknek, de mégis fantasztikus hangulatot teremt egy délutáni kávézáshoz. Így időnként érdemes leporolnunk ezt a régi darabot is.

Fotók: minesalatte.com,brain.pan.e-merchant.com,coffeemakerreviews.biz,cdn1.amara.co.uk

Oldalak

Home&Design
Lifestyle
Egyes macskafajták különösen hosszú életűek lehetnek, így akár közel két évtizeden át is hűséges társai maradhatnak gazdájuknak.
Sztárok
A világűr legtávolabbi szegleteitől az Indiana Jones-filmek rejtélyes templomaiig ívelő karriert tudhat maga mögött Harrison Ford, aki 2026. július 13-án ünnepelte 84. születésnapját.
Sztárok
Ókovács Szilveszter menesztése után Várkonyi Judit is megszólalt: felidézte saját távozását az Operaházból, és élesen reagált a főigazgatói fizetés mellett kifizetett tartalomkészítési díjak...
Fashion&Beauty
Vannak színkombinációk, amelyekről elsőre azt gondolnánk, hogy nem működhetnek együtt, a divatvilág azonban időről időre bebizonyítja, hogy érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Idén egy...
Lifestyle
Nem minden elbocsátás kezdődik egy hivatalos megbeszéléssel vagy egy váratlan HR-es e-maillel. Előfordul, hogy a munkahelyed fokozatosan változik meg körülötted, és egy idő után már te magad is azon...
Lifestyle
Abban az időben, amikor még nem léteztek méregdrága szintetikus légfrissítők és digitális párátlanítók, a háziasszonyok elképesztő kreativitással és a természet törvényszerűségeit kihasználva...