Egészség

Elvált szülők, lefagyasztott életek

Amikor a pár útjai külön válnak

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Néha az élet úgy hozza, hogy a párnak vannak ugyan lefagyasztott embriói, de egy személyes, családi ok miatt, pl. egyikük halála, vagy a házasság, illetve élettársi kapcsolat felbomlása miatt nem kerül sor felhasználásukra, ezért is szükséges előre nyilatkozniuk arról, hogy mit tesznek ebben az esetben. Rendkívül nehéz érzelmi kérdés ez a feleknek, különösen, hogy a döntésre még értelemszerűen a sajnálatosan bekövetkező családi esemény előtt kerül sor. Azért sem könnyű ez a döntés, hiszen a párnak már az IVF folyamat során kialakul egy bizonyos kötődése az embriókhoz. Ha a pár férfi tagja életében nem zárja ki, akkor az egyedülállóvá vált nő a párja sajnálatosan bekövetkezett halála esetén is felhasználhatja az embriót. A párok csak közösen rendelkezhetnek az embrióval, akkor is, ha elválnak. Ez alól csak akkor van kivétel, ha a pár egyik tagja kifejezetten lemond a rendelkezési jogáról megfelelő alakiságok között tett írásbeli nyilatkozattal.

Hogyan jöhet létre az embrióadományozás?

A gyakorlatban elhanyagolható azok száma, akik más párok számára felajánlják embrióikat, hiszen a petesejt- illetve spermadonációval szemben, az embriókat a párok sokkal inkább sajátjukénak érzik, ezért sokkal nehezebben válnak meg tőlük. Az embrióadományozás hasonló feltételek között lehetséges mint az ivarsejt adományozás, ingyenes, írásbeli nyilatkozat szükséges hozzá, anonim módon történik a külső jegyek és az egészségi állapot feltüntetésével, és legfeljebb két másik pár veheti igénybe. Az embrió tárolása 5 évig történik az adott intézetben, amely további 5 évvel meghosszabbítható.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fontos leszögezni, hogy az adományozás végleges, később nem gondolhatják meg magukat az adományozók, vagyis semmilyen módon nem formálhatnak jogot a gyermekre. Ennek biztosítására kétoldalú anonimitást ír elő a törvény sem az adományozó pár nem ismerheti meg a leendő szülők személyes adatait, sem az embriót fogadó pár sem tudhatja meg az adományozók azonosítására alkalmas adatokat – magyarázza Dr. Egri Zsuzsa.

Összességében az embriók sorsa fontos jogi és etikai kérdéseket fel vet, a döntésben pedig akár a párok vallási hovatartozása is szerepet játszhat.

„Több alkalommal volt rá példa, hogy a párok kifejezetten azt kérték, hogy ne történjen hormonális stimuláció, hiszen nem szerették volna igénybe venni az embriófagyasztás lehetőségét. Ez egy teljesen érthető indok a jövendőbeli szülők részéről, különösen, ha vallásos okok is szerepet játszanak. Ezek a párok úgynevezett spontán ciklusban vehetnek részt, ahol annyi petesejt termelődik, amennyi természetes körülmények között is létrejönne. Elképzelhető, hogy így több ciklus is szükséges a sikeres gyermekvállaláshoz, hiszen nem termelődik annyi petesejt, viszont ezáltal elkerülhetővé válik az embriófagyasztás dilemmája, ami sok jövendőbeli szülő szempontjából fontos szempontot jelent. Ez a döntés nemcsak etikai, hanem komoly lelki dilemma is, ezért is tartjuk fontosnak, hogy minden pár pszichoterapeutával is találkozzon a donációs program során, akivel mérlegelheti a lehetőségek előnyeit és hátrányait, és akár további segítséget is kérhet” – magyarázza Dr. Vereczkey Attila.

Forrás: versysclinics.com

Oldalak

Egészség
Sztárok
A Született feleségek egykori gyereksztárja már rég nem az a bájos kisfiú, akit annak idején a Lila akác közben megismerhettünk: Mason Vale Cotton 24 évesen kifejezetten jóképű fiatalemberré érett.
Fashion&Beauty
Egykor sokan inkább elkerülték, ma viszont újra a divatrajongók kedvence. A retró hangulatú darab nemcsak kényelmes, hanem meglepően elegáns összeállítások alapja is lehet – ráadásul megfelelő...
Lifestyle
A hosszú élet titkát sokan különleges étrendekben, étrend-kiegészítőkben vagy bonyolult egészségmegőrző rutinokban keresik, pedig a legfontosabb szokások között egy meglepően egyszerű dolog is...
Home&Design
Lehet, hogy annak idején sok pénzt költöttél rájuk, és még mindig ragaszkodsz hozzájuk, de az idő bizony a lakberendezési trendek felett is eljár. Néhány jól ismert dekoráció ma már inkább elvesz az...
Fashion&Beauty
Elsőre talán nem gondolnád, hogy ez a két ruhadarab jól működik együtt, a divatrajongók azonban már felfedezték maguknak a különleges párosítást. A titok a kontrasztban rejlik: az egyik lezser és...
Lifestyle
Amikor odakint szakad az eső vagy süvít a metsző szél, a gondolata is riasztó annak, hogy sporttáskát ragadjunk, átöltözzünk, és elinduljunk az edzőterembe, vagy nekiálljunk a hidegben futni, ezért...