Bed&Love

Orális szex okozta Michael Douglas torokrákját

A világsztárnak hosszas küzdelem után sikerült leküzdenie a rákot. Erről az időszakról, illetve a betegség kialakulásáról beszélt a The Guardian nevű brit lapnak.

Michael Douglast az interjúban arról faggatták, hogy véleménye szerint mi vezetett ahhoz, hogy kialakult ez a szörnyű betegség. A színész válasza mindenkit meglepett: „Anélkül, hogy túlzottan a részletekbe mennék, ezt a rákfajtát a HPV okozta, amit feltehetően orális szex következtében kaptam el.”

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
A színész tudja, hogy stresszes életvitele is közrejátszott abban, hogy rákos lett, de betegségét a HPV okozta, majd hozzátette: „Ha az ember ezt elkapta, akkor az orális szex a legjobb gyógymód ellene.”

A világsztárnál 2010-ben diagnosztizálták a betegséget, de csupán a negyedik stádiumban sikerült az orvosoknak felfedezniük. Michael Douglas következőképp nyilatkozott: „Tudtam, hogy valami nincs rendben. A fogam nagyon fájt és azt hittem, hogy elkaptam valami fertőzést.” 2010-ben aztán megkapta a lesújtó diagnózist: „Két nappal a biopszia után, az orvos felhívott és berendelt magához. Elmondta, hogy már négyes stádiumú a rák.” Én erre csak azt mondtam: „Négyes stádium? Úristen.”

Michael Douglasnek szerencsére sikerült leküzdenie ezt az alattomos betegséget!

Fotók: metro.co.uk; 3news.co.nz

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
A kertészek minden évben hangsúlyozzák, hogy a metszés időzítése sokkal fontosabb, mint gondolnánk, hiszen egyetlen rossz mozdulat is elég lehet ahhoz, hogy egy egész szezon virágzása maradjon el.
Egészség
A kálium az egyik legfontosabb ásványi anyag a szervezet megfelelő működéséhez, mégis sokan alábecsülik, mennyire könnyen befolyásolja a mindennapi közérzetet és egészséget. Bár a banán közismert...
Egészség
A mélyvénás trombózis kezdetben alig észrevehető, ártatlannak tűnő jelekkel is jelentkezhet. Ha azonban figyelmen kívül hagyod a tüneteket, egy hirtelen leszakadó vérrög akár az életedbe is kerülhet.
Lifestyle
Az Oroszlán lázadó energiái ezen a héten különösen felerősödhetnek.
Fashion&Beauty
A nyári szandálszezonban nemcsak a ruhák és a kiegészítők kapnak főszerepet, hanem a pedikűr is. Idén a klasszikus árnyalatok mellett izgalmas, trendi színek hódítanak: a paradicsompirostól a krémes...
Sztárok
Alfred Hitchcock neve hallatán a legtöbb embernek azonnal a feszültség, a rejtély és a hátborzongató történetek jutnak eszébe. A legendás rendező azonban nemcsak filmjeiben szeretett játszani az...