Lifestyle

Számomra az éneklés ünnep - Interjú Radics Gigivel

Quincy Jones egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a világ öt legjobb hangjának tulajdonosai közé sorol téged, fantasztikus tehetségnek tart, ahogyan ő fogalmazott, „gyönyörű vagy kívül-belül”. Elküldted neki végül azokat a dalokat az első albumodról, amelyeknek az angol verziót direkt erre a célra rögzítettétek?
Első lemezem Vadonatúj érzés címmel tavaly ősszel jelent meg, a rajta hallható dalok közül pedig többet Los Angelesben, Will Smith stúdiójában vettünk fel 2012 nyarán, de ott forgattuk a második videoklipemet is, amely a Daydream című dalhoz készült. Quincy Jones-szal felvettük a kapcsolatot az album megjelenése után, de ő idén márciusban már a 80. születésnapját ünnepli, saját bevallása szerint pedig időskorából adódóan már nincs elég ereje ahhoz, hogy az új tehetségekkel foglalkozzon.

A külföldi karriered hogy áll most? Mik a terveid a nemzetközi színtéren?
Először itthon szeretnék stabilan a lábamon állni, de addig sok mindent el kell még sajátítanom, többek között meg kell tanulnom például nagyon jól angolul is. Csak ha már ezeken túl vagyok, szerintem akkor lesz majd érdemes egy nagyobbat nyitni kifelé, de természetesen az amerikai producereim mindeközben azért dolgoznak ezen az ügyön is.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Amikor kiderült, hogy te is indulsz az Eurovíziós Dalfesztivál idei magyarországi megmérettetésén, többen is vissza akartak lépni az énekesek közül, mert úgy érezték, hogy melletted nincs esélyük. Mit gondolsz erről, igazuk volt?
Meglepődtem, amikor ezt hallottam, mert úgy gondolom, hogy nem volt igazuk. Ez nem más, mint egy verseny, ahol mindenki egyenlő esélyekkel indul és ahol nem ellenségek, hanem versenytársak vagyunk, a végeredmény pedig a szakmai zsűri és a telefonos szavazás alapján alakul majd ki.

Március 2-án szombaton lesz A Dal döntője, ahol az Úgy fájt fogod elénekelni. Eddig könnyedén vetted az akadályokat? Hogyan látod a döntőben az esélyeidet? Van esetleg, akitől tartasz?
Sokat készültem a fellépésekre és nagyon örülök, hogy idáig eljuthattam. Kifejezetten megtisztelő érzés ebben az erős mezőnyben ott állni a hét versenytársammal együtt, akik kivétel nélkül mind nagyon tehetségesek. Azt, hogy mi történik majd a döntőben, nem tudom megjósolni, én szeretném a lehető legjobb formámat hozni. Azt sem tagadom, hogy izgulok, de ezzel szerintem a többiek is ugyanígy vannak.

„Én a munkába vagyok szerelmes”, nyilatkoztad egyszer. A magánéletedről az elmúlt hónapokban több pletyka is napvilágot látott. Ami biztos, hogy Burgess Benjivel, aki szintén a Megasztár 6-ban tűnt fel, tavaly nyáron szakítottál. Azóta van valakid?
Benji óta senkim sincs, ez az igazság, bárki bármit mond. Középiskolába járok még, és mivel nem lettem magántanuló, nem is nagyon jutna most időm senkire. A magánéletem helyett pedig most elsősorban a zenei pályafutásom építésére koncentrálok, a pasik várhatnak még.

Hogyan sikerült feldolgoznod a hirtelen jött hírnevet és a sok teendőt, ami ezzel a szakmával jár? Nem túl gyors a tempó? Jut idő azért a bulizásra és a kikapcsolódásra is?
Számomra ez az egész éneklés egy igazi örömünnep, minden percét élvezem. Nem tagadom, hogy a tempó tényleg feszített, és nagyon össze kell szednem magam, hogy mindenre jusson idő, a tanulásra is. Nagyon szerencsésnek tartom magam, mert az éneklést nem munkaként élem meg, hanem sokkal inkább örömként. A bulizás pedig egyáltalán nem hiányzik, nem véletlen, hogy például diszkóban sem voltam még.

Nem olyan régen a családoddal Thaiföldre utaztál kikapcsolódni. Mi volt a legemlékezetesebb élményed az ott töltött egy hét során?
Kifejezetten tanulságos és érdekfeszítő élmény volt megismerkedni egy másik, távoli kultúrával. Felejthetetlen élményekben nem volt hiány: simogattam tigrist, papagájok ültek a vállamon, utaztam elefánton, fürödtem a tengerben. Jó volt feltöltődni egy kicsit az év elején a nagy hajtás előtt, tényleg nagyon jól éreztem magam Thaiföldön.

A Dal döntője után mikor és hol hallhatunk legközelebb énekelni?
Két fellépésem is lesz tavasszal: március 28-án egy fantasztikusnak ígérkező koncertre készülünk a MOM Kulturális Központban, április 13-án pedig a Savaria Szimfonikus Zenekarral lépek majd fel Szombathelyen, és mindkettő koncertet alig várom.

Fotók: radicsgigi.hu

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A 26 éves modell őszinte, filtermentes bejegyzése azonnal megmozgatta a követőket: sokak szerint még soha nem tűnt ennyire közvetlennek és magával ragadónak.
Fashion&Beauty
Bőrápolási rutinunkat célszerű az időjárás változásaihoz igazítanunk, a hideg idő beköszöntével például van néhány összetevő, melyeket jobb inkább messziről elkerülnünk, ha szeretnénk megőrizni...
Sztárok
Brendan Fraser ikonikus szerepe majdnem az életébe került: A múmia forgatásán olyan baleset történt vele, amelyről az orvosok később azt mondták, néhány másodpercig „technikai értelemben halott” volt...
Lifestyle
Ma különösen szerencsés energiák veszik körül a Bikát. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Az év utolsó napjai váratlan fordulatokat hoznak az Ikreknek. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Utazás
Az EU-s kézipoggyász-szabályok hamarosan egyszerűbbé és átláthatóbbá válhatnak.