Lifestyle

3 legendás eset - Titokzatos eltűnések magyarázat nélkül

Szinte minden országban vannak eltűnéses esetek, évente több száz, vagy akár több ezer embernek is nyoma veszhet. Különböző térségeknek a számlájára egyes mende-mondák sok eltűnést írnak, és volt már a történelem során is híressé vált példa a furcsa köddé válásokra. Mi összegyűjtöttünk 3 titokzatos, régi történetet.

A világítótorony őrei
1900. december 20-án rejtélyes, thrillerbe illő eltűnéses eset történt, mely néhány zenészt is megihletett már. A Hesperus hajó szokásos útját járta, épp a Skócia egy szigetén levő Flannan-világítótoronyba szállított utánpótlást. Amikor közeledtek a part és a torony felé, a legénység furcsának találta, hogy a három toronyőr nem jelent meg segíteni a kirakodásban. Még meglepőbb volt, hogy az általuk küldött fény-, illetve kürtjelekre nem kaptak választ, sőt, érkezésükre a zászlót sem húzták fel. A hajósok teljesen kihaltan találták a világítótornyot, és a szigeten sem találták három társukat.

A hajós személyzet tagjai először a szélviharnak, rossz időjárásnak tulajdonították az eltűnést, de ezt néhány tény megcáfolni látszott. A toronyőrök meleg ruházatát, viharkabátjukat megtalálták a toronyban. Miért indultak volna el fedetlenül, illetve ingujjban, miért mentek volna ki kabát nélkül a tomboló viharba? Másrészt egy megdöbbentő naplóbejegyzésre is rábukkant a váltólegénység, mely szerint „A szél elállt, a tenger nyugodt. Minden békés és derűs, Isten velünk van.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A három őr nem került elő, és az eset után találgatások sokasága látott napvilágot. Egyes vélemények szerint a sziget szellemjárta hely, és a három férfi egy kísértet elől menekült a tengerbe. Sokan pedig úgy gondolták, hogy egy idegen hajóval vitték el őket, vagy talán az egyikőjük megölte társait, majd magával is végzett. Arra, hogy valójában mi történt azonban soha nem derült fény, hiszen a holttesteket sem találták meg.

Benjamin Bathurst esete
Az eset a 19. század leghírhedtebb eltűnése, mely a napóleoni háborúk idején, 1809. november 29-én Németországban történt. Bathurst angol diplomata volt, a történet szerint egy kisebb társasággal utazott hintón Hamburg felé. Társai azonban megéheztek, és egy fogadóban megálltak egy ebédre.

A továbbindulás előtt Bathurst kiment a fogadó elé, hogy megnézze a lovakat, megkerülte a hintót, de már nem szállt be, soha többé nem látta senki. Társai nem hallottak, nem láttak semmit, dulakodásnak nem találták nyomát. A férfi keresése huszonöt éven át folytatódott, felkutatására számos diplomáciai jegyzéket váltottak, expedíciókat szerveztek.

A beszámolók szerint a fogadóban a csoport jól érezte magát, nem volt semmilyen konfliktus, ami arra utalt volna, hogy a tagok közül valaki volt felelős a diplomata eltűnéséért. A fogadót pedig találomra választották, így az sem valószínű, hogy valakik előre megszervezték Bathurst eltűnését. A diplomata köddé válása később rengeteg történet alapját képezte, ilyen például a Napóleon elrablása című regény, mely azt állítja, a férfi részt vett Napóleon elrablásában.

Oldalak

Lifestyle
Utazás
Rengeteg helyen esik az ónos eső az országban, és sokszor fogunk lefagyott járdával találkozni.
Utazás
A Liszt Ferenc repülőtér kedd délelőtt óta átmenetileg nem indít és nem is fogad járatokat, mégpedig az ónos eső és az extrém jegedesés miatt.
Sztárok
Az 53 esztendős Pásztor Anna korábban is megnyerő őszinteséggel vallott mentális jellegű nehézségeiről, most viszont hosszú hallgatás után ismét e kényes témáról vallott.
Utazás
Extrém időjárási körülmények között vezetni sosem életbiztosítás, de van néhány alapszabály, melynek betartásával minimálisra csökkentheted a kockázatot.
Sztárok
Vilmos herceg nem habozott: családja jövőjének érdekében olyan döntést hozott, amire már régen szüksége lett volna a palotának.
Sztárok
Kedd reggel elmaradt a Retro Rádió nagy népszerűségnek örvendő műsora, a Bochkor, amit Bochkor Gábor és Lovász László vezet.