Bed&Love

2012 legdurvább sztárbotrányai

A legtöbb sztár hihetetlen okok miatt tudja beperelni a másikat. Egyes ügyek egyenesen nevetségesek. Mások viszont igen komolynak bizonyulnak, és súlyos összegeket fizetnek, hogy mentsék a bőrüket. Nézzünk meg 2012-ben mit alkottak a hírességek!

1. Kozsó és Lady Gaga
Ez az év egyik legröhejesebb pere, hiszen ki hiszi azt el, hogy a világhírű, furcsa stílusú énekesnő ellopta Kozsó egyik számát? Állítólag a szemfüles rajongók vették észre, hogy az a bizonyos dal több részletben is megegyezik a művész egyik régi technós muzsikájával. Kozsó hatalmas összegekre perelte be Lady Gagát, később azonban meggondolta magát. Szerinte egy közös fellépéssel el lehetne simítani az egészet.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

2. Stohl András
Stohl András ittasan és kábítószer hatása alatt vezetett, majd balesetet okozott. Ráadásul még cserben is hagyta az áldozatot. Sőt mi több, nem ez volt az első eset, hogy alkoholos befolyás alatt ült volán mögé. A bíróság bűnösnek találta súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettében. Stohl tíz hónap letöltendő börtönbűntetést kapott. Hibáiból nem igen tanult, hiszen többen is azt állítják, hogy a börtönben is drogozott. Ráadásul ígéretét is megszegte, melyet a Jó-Lét Alapítvány felé tett, miszerint még négy évig folytatja a drog-és alkoholellenes kampányt, függetlenül a büntetésétől.

3. Lindsay Lohan
Lindsay Lohan ebben az évben is alkotott, szinte alig telt el úgy ideje, hogy ne okozott volna valamilyen botrányt, melyből ne keletkezett volna egy per. Nyáron autóbalesetet okozott, melyben letagadta a rendőröknek, hogy ő ült a volán mögött. Ezután nekitámadt egy nőnek és behúzott neki egyet. Később nyaklánclopáson kapták. Mindegyik esetben letartóztatták az énekesnőt. Próbaidejét is többször megszegte, így többször állt bíróság elé. Egyik esetben pedig egy másik botrányos színész, Charlie Sheen fizette ki Lilo adósságát.

A következő oldalon még 2 érdekes esetről olvashatsz.

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.
Egészség
Létezik egy olyan hétköznapi szokás, amelyről elsőre talán senki sem gondolná, hogy jelentős befolyással lehet az egészségünkre, a közérzetünkre és hosszú távon akár az életünk hosszára is. Ez a...
Lifestyle
Van az a pont egy kapcsolatban, amikor már nem egy nagy veszekedés, nem egy félrelépés vagy egy drámai szakítási beszélgetés dönti el a jövőt, hanem apró, ismétlődő minták. Olyan viselkedések,...
Sztárok
Stohl András azt mondta Kiara Lordnak, hogy ha ezt a találkozást túlélik Liptai Claudiával, akkor mindent túlélnek.
Sztárok
Február 16-tól vadonatúj részekkel érkezik a Séfek Séfe 7. szériája Ördög Nóra műsorvezetésével.
Lifestyle
Valamiről le kell mondania a Halaknak. Napi horoszkóp.