Sztárok

Hihetetlen! Kozsó beperelte Lady Gaga-t!

A szomorú szamuráj elmondása szerint Lady Gaga legnagyobb slágeréhez az ő egyik régebbi szerzeményét használta fel, ezét dollármilliókra perli az énekesnőt.

„Nem hallgatok Lady Gagát, ezért nekem fel sem tűnt eddig. Szemfüles rajongóink jelezték, hogy ez a dal több részletében is megegyezik az egyik nagy sikerű régi technós muzsikánkkal, amit csak bulikon játszottunk. Amikor ezt megtudtam, beleástam magam a zenei archívumunkba. Óriási szerencse, hogy megtaláltam minden régi próbatermi és buli felvételt még eredeti szalagra és kazettára rögzített változatban” – magyarázta Kozsó, aki úgy tűnik, valóban el is hiszi, amit mond.

Az énekes hatalmas összegekre perli a hollywoodi sztárt, hogy Gaga ehhez mit szól, el sem tudjuk képzelni – de még az is kétséges, hogy egyáltalán tudja, ki Kozsó. „A kinti producerem – velem ellentétben – üzleti oldalról közelítette meg a kényes témát, és kijelentette, megteszik a jogi lépéseket, felveszik a kapcsolatot Lady Gaga embereivel. Szerintük ilyen esetben akár dollármilliós kártérítési összeg is szóba jöhet.”

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Kozsó azonban elmondása szerint igen vajszívű egy ilyen komoly csatározáshoz, ezért az is felmerült már – több mint valószínű egyelőre csak benne – hogy egy közös fellépéssel is elintézhetnénk ezt a roppant csúnya ügyet: „Míg amerikai menedzsmentem számára csak az anyagi megoldás felel meg, én próbáltam hosszú távon gondolkodni, és felvetettem egy közös Lady GaGa–Kozsó duett ötletét. Szeretném, ha méltósággal rendeznénk ezt a kérdést.”

Kíváncsian várjuk a folytatást!

Hallgasd meg Lady Gaga: Paparazzi című dalának akusztikus verzióját!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A bankoknál is előfordulhat komoly baki, és most felütötte a fejét egy technikai hiba.
Sztárok
A Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka nemcsak a versenypályán került a figyelem középpontjába: hónapok óta azt találgatják, hogy egy szőke szépség személyében ismét rátalált-e a szerelem.
Sztárok
Több mint negyed évszázados érzelmi hullámvasút, elhidegülések és nyilvános megbékélések után Selena Gomez és Demi Lovato kapcsolata ismét virágzik: a gyerekként egymásra találó Disney-sztárok...
Lifestyle
Nem minden fordulat lesz kellemes az előttünk álló napokban: három csillagjegy olyan váratlan helyzettel találhatja szembe magát, amely alaposan felboríthatja a terveit. Most különösen fontos lesz,...
Lifestyle
Izgalmas fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét három csillagjegy számára: olyan lehetőségek találhatják meg őket, amelyekre korábban talán nem is gondoltak. Egy váratlan ajánlat, egy új...
Lifestyle
A Viber több mint tizenöt évvel a megjelenése után is az egyik legismertebb kommunikációs platform a világon, és sok érdekes funkcióval bővült.