Sztárok

A The Voice énekesnője elárulta féltve őrzött titkát

Senki nem gondolta volna Mohamed Fatimáról, hogy egy titkot rejteget. Börtönbe csukták, pedig mint kiderült, nem követett el semmilyen bűncselekményt.

A The Voice tehetséges énekesnőjének nincs mit takargatnia, hiszen világéletében becsületesen élt és dolgozott. Londonba is azért költözött, hogy törleszthesse hitelét, mégis egy apró baki miatt két napig a rácsok mögött raboskodott.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

„Akkor már majd két éve Londonban dolgoztam. Éppen hazajöttem egy fellépésre. Gyanútlanul mentem az utcán, amikor igazoltattak a rendőrök. Egyszer csak azt mondták: Fatima, maga most velünk jön!” – nyilatkozta a Hot! magazinnak.

Tudni kell, hogy akkoriban Fatima egy igen veszélyes angyalföldi utcában lakott, ahol nem volt meglepő, ha a rendőrök igazoltattak valakit. Az énekesnőnek ezzel nem is volt semmi problémája, hiszen teljesen érthetőek voltak az okok. Neki nem is volt soha semmilyen ügye a rendőrséggel, így nem igazán értette, mit akartak tőle. Fatimát két napra börtönbe zárták, aki annyira megijedt, hogy üvöltözött és nyugtatókat kért, csak hogy ne is tudja, hol van. Borzalmas élmény volt számára. Két napig azt sem tudta, mit követett el. Végül kiderült a turpisság:

„Csak abban hibáztam, hogy nem mentem el a régi címemre a leveleimért” – állította az énekesnő. Mint kiderült, a ludas egy bróker fiatalember volt, aki hitelekkel foglalkozott és több embert átvert, többek közt Fatimát is. Jelenleg a férfi büntetését tölti.

Az énekesnő azonban nem csak ott hibázott, hogy nem vette át leveleit, hanem ezzel a bíróságon sem jelent meg, így időközben tanúból gyanúsítottá vált és elkezdték körözni. Fatima azóta megnyugodott, hiszen szerencsére priusza sem lett.

Fotó: stop.hu

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Amint beköszönt a hűvösebb, csípősebb idő, megszaporodnak a levegőben a kórokozók. A hideg, vírusos időben megnövekedik a náthás megbetegedések és a megfázásos esetek száma, és mi segíthetne jobban...
Lifestyle
A digitális világ ma már elválaszthatatlan része a gyerekek életének – teljesen elszigetelni őket tőle nem is lehet, nem is kell. A kérdés inkább az, mennyi képernyőidő fér még bele az egészséges...
Fashion&Beauty
Valószínűleg már milliószor hallottad, de fontos hangsúlyozni: a szemkörnyék a legérzékenyebb és legkényesebb bőr az egész arcodon. Tudjuk ezt, te is tudod, ezért minden este gondosan viszed fel a...
Sztárok
A 26 éves modell őszinte, filtermentes bejegyzése azonnal megmozgatta a követőket: sokak szerint még soha nem tűnt ennyire közvetlennek és magával ragadónak.
Fashion&Beauty
Bőrápolási rutinunkat célszerű az időjárás változásaihoz igazítanunk, a hideg idő beköszöntével például van néhány összetevő, melyeket jobb inkább messziről elkerülnünk, ha szeretnénk megőrizni...
Sztárok
Brendan Fraser ikonikus szerepe majdnem az életébe került: A múmia forgatásán olyan baleset történt vele, amelyről az orvosok később azt mondták, néhány másodpercig „technikai értelemben halott” volt...