Miért a rosszfiúkra bukunk?

Elérhetetlen
Igen, ez pedig a mi gyerekkorunkból adódik. Folyamatosan tömködték a fejünket a hercegekről, meg királyfikról szóló mesékkel, még a szegény legény is mindig gazdag lett a végére, és valami nemesi származású hölggyel kelt egybe, és vitte a fele királyságot is. Számunkra nem csak időben és térben, de társadalmi helyzetben is távol álló pasikat állítottak be férfi ideáloknak. Csoda, hogy az elérhetetlen ismeretlenért epekedünk?

Mazochizmus
Vagy másképpen önostorozás. A legtöbben elég súlyos önbecsülési problémákkal küszködünk. Főképp fiatal felnőtt éveinkre jellemző ez, amikor még az élet egyéb területein sem állunk biztos lábakkal, és csak tipegünk, tipegünk bele a nagyvilágba, de nem látjuk, hogy bármi értelme is volna továbbmenni. Párválasztásunk kitűnően tükrözi azt, amit magunkról gondolunk. Mármint, arról, hogy kit érdemlünk meg. Ha egy bunkó mellett találjuk magunkat, aki nem törődik velünk, szapulja az öltözködésünket, sose mondja hogy szeret, nézzünk magunkba. Valószínűleg mi sem törődünk saját magunkkal, nem tetszik az öltözködési stílusunk, és tuti hogy még soha nem mondtuk azt, hogy „nagyon szeretem magam”.

Ez csak pár lehetőség a kifürkészhetetlen női lélek miértjeire. Annyira jók vagyunk az elrejtett okokban, hogy gyakran mi sem tudjuk őket kigubancolni, szóval drága kedves és normális pasik! Mi veletek vagyunk, nyugodjatok meg, ti lesztek azok, akik a végén mindent visznek, addig meg úgyis csak kalandozgatunk.