Sztárok

Botrány és káosz - Ilyen volt Rihanna turnéja! - Képekkel!

Már a kezdetek kezdetén gondolni lehetett, hogy az énekesnő lemezbemutató rapid-turnéja nem lesz egy egyszerű menet, és valóban, Rihanna ezúttal is mindent megtett azért, hogy a koncerteken és a magánrepülőjén történt botrányoktól legyen hangos a sajtó.

„Azt akarom, hogy ez egy rock & roll kaland legyen, az egyik legkúlabb dolog, amit valaha is tető alá hoztam” - nyilatkozta még korábban Rihanna a 777 fantázianevű turnéról, amelynek tegnap este New York volt az utolsó állomása.

A turné legújabb, Unapologetic című lemezét volt hivatott bemutatni, a koncertsorozatra ezúttal azonban énekesnő magával vitte néhány rajongóját is, és pár – egészen pontosan 150 - szerencsés újságíró is fölszállhatott a magángépére. A beszámolók alapján a foglalkozás elérte a célját, a turné minden volt csak szolid nem.

Az egész őrület Mexikóban kezdődött, ahol Riri magához nyúlt legelső fellépésen, és egy röpke pillanatig önkielégítésre emlékeztető mozdulatokat imitált, a férfirajongók nagy örömére. Mindehhez pedig egy sokat mutató bőr melltartót és egy fekete nadrágot viselt.

Az énekesnő öltözködése több ponton is kiverhette volna a biztosítékot egy jobb érzésű stylistnál, hiszen több fellépésén is úgy mutatkozott, mintha csak sebtében kapkodta volna ki a szekrényéből a teljesen össze nem illő ruhadarabokat. Vagy nagyon akart kedvezni a közönségnek, és ezért mutatott meg magából majdnem mindent, vagy az öltöztető stáb tagjai már nem fértek föl a gépre…

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Apropó gép! Riri már az első nap világossá tette mindenki számára, hogy ez itt most nem az a hely, ahol „sznobkodni” kell. „Mindenki, aki ezen a gépen van most... a party részese. Még ez a csávó is, itt” - vonult végig az üléssorok között, kamerák és lencsék kereszttüzében a popsztár, hogy aztán rámutasson egy csíkos inges, vastagkeretes szemüveges formára.

Meg kell hagyni, az énekesnőnek van stílusa, hiszen már az indulás első perceiben a világ egyik legdrágább pezsgőjével itatta az utasokat, melynek következtében aztán valóban eluralkodott a káosz, ahogy a képen látható meztelen testtel futkározó rajongó is alátámasztja.

Rihannának a beszámolók szerint egyébként nem voltak túlzottan nagy igényei, magának csupán egy doboz Oreo kekszet, Haribot, Capri Sun üdítőt, 10 csomag Rufflest, Cheetost, olívabogyót, és müzliket kért. Inni pedig Red Bullt, Grey Goose vodkát, kólát, gyömbért és diétás kólát rendelt. A turnéban végkimerült énekesnőt ismerve talán egy kis fűre is engedhetünk következtetni, de hát ha már a vendéglátó állja a cechet, ennyit csak megengedhet magának…

Fotó: daylimail.co.uk, fanpop.com, elleuk.com, billaboard.com, thisis50.com, gadailynews.com

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Az is igaz, hogy nehéz elképzelni Clint Eastwoodot, ahogy leül horrorfilmeket nézni.
Lifestyle
Sokan kíváncsiak, hogy a nyár után milyen őszi hónapokra kell majd számítani az időjárásban.
Lifestyle
Titkos szavazással, 140 igen szavazattal Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét választotta meg Magyarország új államfőjének a parlament. A Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk nem volt jelen az...
Lifestyle
A 2026. augusztus 12-i látványos napfogyatkozás óriási kozmikus energiákat mozgósít, amelyek gyökeres fordulatot hoznak három csillagjegy életébe.
Lifestyle
A Harvard Egyetem friss kutatása rámutat, hogy a megérzéseink a mindennapi emberi kapcsolatokban meglepően gyakran vezetnek tévútra bennünket.
Lifestyle
Elsőre teljesen ártatlan hirdetésnek tűnik egy plüss vagy egy régi gyerekjáték a Vinteden, most azonban olyan elmélet terjed a platformon, amely egészen sötét jelentést tulajdonít bizonyos...