Sztárok

Másodszor is eljegyezték a Kill Bill sztárját!

Reméljük ezúttal valóban férjhez is megy majd Uma Thurman, hiszen a napokban már másodszor kérték meg a kezét. Ráadásul ezúttal is ugyanaz a férfi húzott gyűrűt az ujjára, aki az első lánykérést is megejtette. Arpad Busson semmit sem bíz a véletlenre, még egyszer ugyanis nem szeretné elveszíteni Umat.

Thurman és Busson egyszer már jártak jegyben, de három éve szakítottak, és azzal az eljegyzés is véget ért. Ám miután tavaly ismét egymásba szerettek, és idén júliusban megszületett első közös gyerekük, Rosalind Arusha Arkadina Altalune Florence, - akinek névadásánál egyáltalán nem spóroltak a kedves szülők, - már időszerű volt az újabb lánykérés.

A színésznőt egy luxusautó bemutatóján kapták lencsevégre, ujján egy gyönyörű – és minden bizonnyal méregdrága - gyémántgyűrűvel. Az ékszer stílusa alapján, csak eljegyzési gyűrűről lehet szó, amit a színésznő gyermekük apjától a magyar gyökerekkel is rendelkező Arpad Bussontól kapott ajándékba.

Uma ugyan nem a jobb gyűrűsujján viselte a gyémántot, de ez nem kell fennakadni, hiszen Amerikában az esküvő előtt a bal kézen szokás viselni a gyűrűt.

Kép: hellomagazine.com

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
A csípőnadrágok és a flitteres haspólók után újabb kétezres évekbeli alapdarab tért vissza a köztudatba: a vékony sál, amelyet az internet népe csak „Hannah Montana-sálként” emleget.
Sztárok
Domján Kata Levendulamezők című darabja nagy sikert ért el.
Lifestyle
Ahogy beköszönt az első igazi őszi lehűlés, szinte automatikus mozdulattal nyúlunk a termosztát után, majd meglepődünk a számla láttánk és szidjuk a szigetelést.
Utazás
Bár a 261/2004/EK uniós rendelet akár 250–600 eurós kártérítést is garantál a jelentős repülőkésést szenvedő utasoknak, a pénz megszerzése a gyakorlatban attól függ, hogy melyik légitársasággal...
Egészség
Egy különleges, Ázsiában nagy becsben tartott citrusféle nemcsak értékes vitaminokat tartalmaz, hanem olyan tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek bizony a tudósok érdeklődését is felkeltették.