Sztárok

Ismét a sikeres tévés személyiség lett a leggazdagabb nő

A Forbes magazin listája szerint idén is Oprah Winfrey lett Hollywood legjobban kereső hölgye. A tabellát egyébként évek óta ő vezeti.

Senkinek sem sikerült letaszítania Oprah-t a dobogó legfelső fokáról, ami nem is nagy csoda, hiszen showműsorával összesen 165 millió dollárt (36 milliárd forintot) keresett egy év alatt, így vagyona mára 2,7 milliárd dollár. A talpraesett asszonynak saját újságja és tv-csatornája is van, mindezek felett azonban nem sajnálja pénzét a rászorulóktól sem. Szinte megállás nélkül jótékonykodik, Dél-Afrikában alapított leányiskolájából pedig nemrég ballagott az első végzős csoport.

A tabella második helyén Britney Spears csücsül, a maga évi 58 millió dollárjával (12,8 milliárd forint). A befutott – majd lefutott – énekesnő boldogsága azonban nem felhőtlen, családtagjai ugyanis eltiltották a pletykalapok olvasásától (nehogy valami olyat olvasson, ami megviselheti) valamint telefonját és e-mail-jeit is figyelik. Britney második helye viszont nem sokon múlt, alig előzte meg Taylor Swift énekesnőt, a köztük lévő különbség csupán 1 millió dollár volt.

A negyedik helyre énekelte be magát Rihanna, szorosan mellette pedig Ellen DeGeneres áll, mindketten 53 millió dollárt (11,6 milliárd forint) kerestek ebben az évben. Természetesen a listán sok ismerőssel találkozhatunk még, úgy mint Lady Gaga, Jennifer Lopez, Katy Perry, vagy Giselle Bündchen.

Nézd meg hogyan segít Oprah a Dél-Afrikában tanuló diákjainak!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Kevesen tudják, hogy a történelem egyik legismertebb brit államférfija nemcsak rendkívüli szónoki képességeiről és vezetői kvalitásairól volt híres, hanem számos meghökkentő magánéleti szokásáról is...
Egészség
A nyári hőhullámok idején sokan keresik a legjobb módját annak, hogyan pótolják a folyadékveszteséget, és hogyan őrizzék meg a frissességérzetet a tartós kánikulában. Bár a legtöbben automatikusan a...
Fashion&Beauty
Van egy párosítás, amely idén nyáron szinte észrevétlenül hódította meg a divatrajongók gardróbját. Egyszerre kényelmes, nőies és elegáns, ráadásul pillanatok alatt stílusossá varázsolja a...
Lifestyle
Egy váratlan információ vagy egy félmondatban elejtett hír most kulcsszerepet kap az Ikrek életében. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A magyar nyelv számtalan olyan régi szót őriz, amelyek egykor a mindennapok természetes részei voltak, ma azonban már szinte teljesen feledésbe merültek. Vajon te felismered, mit jelent ez az öt...
Lifestyle
A hónapban az érzelmi hullámzások könnyen megjelenhetnek a Rákoknál fizikai tünetek formájában is - íme, júliusi előrejelzésünk egészség fronton!