Sztárok

Emma Stone Ryan Goslingtól kér tanácsot

A 23 éves színésznő a Superbad című filmmel tört be a köztudatba és azóta sikert sikerre halmoz. A sikerhez persze az is szükséges, hogy a legjobb szerepeket vállalja el, ehhez szokta kérni barátja, Ryan Gosling segítségét.

Emma-nak saját csapata van, akik tanácsot adnak neki minden területen, a színésznő azonban mégis egykori filmpartnere véleményére ad a leginkább. Gyakran küldi el neki el a különböző forgatókönyveket, mert tudja, hogy Ryan mindig kiválasztja számára a legérdekesebb szerepet és őszintén elmondja a véleményét.

"Megkértem, hogy olvasson el néhány forgatókönyvet. Szeretem meghallgatni az ő nézőpontjából is a dolgokat, mert tudom, hogy sose beszél félre. Ez tényleg csak a munkáról szól, mert egyedül az Őrült, dilis szerelem forgatásán találkoztam vele két évvel ezelőtt, de olyan volt mintha a csapatom egyik tagjával találkoztam volna. Azonnal éreztem a rokonságot vele. Szeretem a gondolkodásmódját." - nyilatkozta Emma az Interview magazinnak.

A páros most szorosabbra fűzheti barátságát, hiszen közös filmet forgatnak. A Gengszter osztag című filmet 2013-ban láthatjuk majd, amelyben Stone és Gosling újra szerelmespárt alakít.

Nézz meg egy Emma Stone interjút!

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Buzsik Borka ragyog: a Liverpool sztárfocistájának szerelme korábban is gyönyörű volt, ám az anyaság tovább szépítette őt, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a friss fotói.
Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.