Sztárok

Hárman távoztak a Csillag Születikből

A második élő show-val folytatódott a Csillag Születik. A most is rendkívül izgalmas adás végén a zsűri és a nézők közös döntése alapján Negyela Bernadett és a Molnár-Vizi búcsúzott a műsortól.

Szombaton már csak tíz produkció folytatta a küzdelmet a Csillag Születik 2012 fődíjáért, azzal a tudattal, hogy ketten ismét kiesnek az értékes nyereményekért folytatott küzdelemből.

A döntősök közül többen ezúttal is saját dallal készültek. Németh Zoltán, alias Plazma, ezúttal sem hazudtolta meg magát és kicsit visszatért az első válogatón megismert stílusához. Az In Diretta nevű agrár pop formáció a Jamaica című dalával igyekezett meggyőzni a zsűrit és a nézőket. A The Immigrants egy igazán meglepő feldolgozással állt a színpadra, ugyanis a French Affair You’re so sexy című slágerét hangszerelték át.

Az énekes produkciók közül Negyela Bernadett a Valahol Európában musical-ből énekelte el a Nem szabad félni című dalt, Szirota Jennifer Tóth Verától a Nem kell valaki másé, a Prügyi Duó Demjén Ferenctől a Hogyan tudnék élni nélküled, a Molnár József és Vizi Imre páros Zámbó Jimmy-től a Bye bye lányt, míg Mészáros János Elek Mascagni Parasztbecsület című operájából adott elő egy részletet. Juhász Marci pedig ezúttal ukulelére cserélte gitárját és egzotikus stílu sban énekelte a Máma van az utolsó vasárnap című népdalt. A Csillag Születik 2012 egyetlen versenyben maradt tánccsoportja ezúttal Optimus nevű székes koreográfiájukkal nyűgözték le a Hernádi Judit, Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert alkotta zsűrit.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A kiscsillagok után a fröcssöntött frizurájukról és a frissen nyírt bajuszukról közismert botrányaikról is híres alter formáció, a Soerii & Poolek állhatott színpadra, akik a Valahol messze című szerzeményüket adták elő.

A Csillag Születik mezőnyétől végül a zsűri pontszámai és a nézők szavazatai alapján két produkciónak, Negyela Bernadettnek és a Molnár József és Vizi Imre alkotta duónak kellett búcsúznia, így jövő héten már csak nyolcan küzdhetnek a műsor fődíjáért.

Következzen a Quantum XXL fellépése:

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Hamarosan teljesen új fejezet kezdődik György herceg életében: szeptembertől Nagy-Britannia egyik legismertebb és legpatinásabb bentlakásos iskolájában folytatja tanulmányait. Az Eton College falai...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy a megbocsátás kizárólag a másik félről szól, pedig valójában saját lelki egyensúlyunkra is óriási hatással lehet; hogy mi áll ennek a hátterében, az cikkünkből kiderül!
Lifestyle
A Szűz júliusban olyan rejtett kiadásokra vagy pénzügyi szokásokra figyelhet fel, amelyek eddig észrevétlenül csökkentették a tartalékait - íme, júliusi előrejelzésünk karrier fronton.
Utazás
A nyári hőség nemcsak az embereket, hanem az autókat is próbára teszi, de másképp is kell tankolni?
Sztárok
48. életévébe lépett Nicole Scherzinger! A Pussycat Dolls énekesnője nemrég paradicsomi környezetben ünnepelte születésnapját, melynek apropóján lenyűgöző fürdőruhás fotókat is megosztott a...
Sztárok
A hollywoodi író és rendező egy Netflixes sorozatra kapta a pénzt, de helyette luxusautókat, és egyéb dolgokat vásárolt.