Sztárok

George Clooney a börtönben Brad Pitt-nek adta ki magát

A sármos színészt még pénteken tartóztatták le, amikor Washington-ban a szudáni nagykövetség előtt egy tüntetésben vett részt. George Clooney már régóta küzd a szudáni rezsim ellen.

A színész jelenleg nem egy új film vagy új barátnő miatt kerül az újságok címlapjaira, hanem egy sokkal lényegesebb üggyel kapcsolatban. George Clooney rendkívül fontosnak tartja, hogy hírnevével olyan országokra hívja fel a figyelmet, ahol krízishelyzet áll fenn.

Előző hét pénteken is épp ez ügyben tevékenykedett, azonban a békés demonstrációnak letartóztatások vetettek véget. Az amerikai hatóságokat természetesen nem érdekelte, hogy éppen a sikeres színészt bilincselik meg, majd állítják elő, így George börtönbe került. A Vészhelyzet című sorozat egykori főszereplője azonban nem időzött túl sokáig a rácsok mögött, hiszen a 100 dolláros kaució kifizetése után ismét szabad emberként távozhatott.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

A börtönben töltött rövid idő ellenére, minden fogvatartottal megszerettette magát. Köztudott, hogy George Clooney imád viccelődni, ezért nem meglepő, hogy letartóztatása után mindenkit szórakoztatni próbált. Egy másik őrizetbe vett tüntető a következőket mesélte: „George egy igazi úriember volt. Mindenkivel nagyon kedves volt, és még poénkodott is…Az emberekkel azt próbálta elhitetni, hogy ő Brad Pitt.”

Úgy tűnik, hogy George Clooney-t nehéz kihozni a sodrából.

Következzen a letartóztatásakor készült videó:

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...