Egészség

Jóga, az önfejlesztés legősibb módszere

Manapság az egyik legkedveltebb mozgásforma a jóga, ennek ellenére sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mit is jelent valójában. Hegedüs Edina, jóga oktató több éves tapasztalattal a háta mögött avat be minket a testet-lelket megújító mozgás rejtelmeibe.

Sokat hallani mostanában ezt a szót: jóga. Divatos lett és nagyon felkapott, sok más keleti filozófiával és mozgásformával együtt. Spirituális titokzatossága miatt talán az egyik legérdekesebb a keletről érkező misztikumok közül.

A gombamód szaporodó irányzatok sok szép fogalmat társítanak hozzá: filozófia, életmód, harmónia, egészség. De akkor most melyik? Sport? Vallás? Hallani róla ezt is, azt is, de a megfogalmazások ritkán hasonlítanak egymásra és néha ellentmondásosnak is tűnnek.

Az egyik – nem feltétlenül előnyös – emberi tulajdonságom, hogyha valami nagyon érdekel, akkor csillapíthatatlan tudásvággyal rávetem magam a papír alapú és elektronikus információ-forrásokra és válogatás nélkül elolvasok és megtanulok mindent, ami elérhető. Rengeteg könyvet és tanulmányt olvastam (és olvasok most is) a jógáról, és sikerült olyan információ káoszt teremteni a fejemben, hogyha valaki végtelen egyszerű őszinteséggel megkérdezte, hogy mi az a jóga, akkor hirtelen képtelen voltam válaszolni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön


"Ismerj meg 100-at, de kövess mindig egyet"
Rájöttem, hogy kell egy iránytű, ami mentén az ember elindul, mint egy vezérfonál (szanszkrit kifejezéssel: szútra) és ezen keresztül „rendet tesz” az ismeretei és tapasztalatai között.
Nekem ez az iránytű Szvámi Sivánanda Szaraszvati, akinek kedves útmutatása így hangzik: „Ismerj meg 100-at, de kövess mindig egyet.”

Elindultam hát a tanításai mentén és lám a sok információ-mozaik lassan összefüggő képpé alakul a fejemben. Pontosan, mint a kirakós játékok (kiraktam egyszer ebből egy 3000 darabos gyönyörű tájképet. Ha jól emlékszem 3 hónapig tartott).
A "jóga" kirakós a fejemben nem tudom hány millió darabos lehet, de még 3 éves rakosgatással is csak a kép töredékét sikerült kiraknom. Olyan csekélyke darabot, hogy még nem is sejtem mit ábrázol majd az egész. Ettől függetlenül minden egyes helyére kerülő elem újabb örömteli tapasztalattal és csodálatos felismeréssel hálálja meg a törekvéseimet. Ezért szeretném Sivánanda útmutatásai alapján megfogalmazni, hogy mit jelent a jóga.

 

A lélek újraegyesítése
A szanszkrit ’jóga’ szó egyesítést, egyesülést jelent: az egyéni lélek újraegyesítése az abszolúttal. Megszabadítja a lelket a tudatlanságtól, ami megakadályoz minket, hogy felismerjük igaz természetünket. Minden ember életét végigkíséri a szeretet, a siker és a boldogság keresése. Ezeket keressük fáradhatatlanul az anyagi világban, a mindennapjainkban, a munkában, a párkapcsolatunkban.
A jóga szerint azonban ezt nem az állandóan változó anyagi világban találjuk, hanem belül, saját igaz természetünkben.

Sok forrás leigázásként definiálja a jóga jelentését. Ezt ne tekintsük ellentmondásnak, hiszen a mi nyelvünkön is egy szó több jelentést hordozhat. A leigázás az egyesítés más oldalról való megközelítése: az egyéni lélek felszabadításához elengedhetetlen a durva anyagi tulajdonságokkal foglalkozó elme leigázása, megfékezése, fegyelmezése és a tudat tiszta lelki tulajdonságokkal való feltöltése.

Remélem sikerült rávilágítanom, hogy a két jelentés nem mond ellent egymásnak, csak más-más oldaláról közelíti meg a folyamatot.

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A következő telihold Magyarországon 2026. július 29-én, szerdán 16:35-kor következik lesz: bár a Hold ekkor éri el a teljes megvilágítottság állapotát, már az ezt megelőző és követő napokban is...
Sztárok
Kasza Tibi csak fogta a fejét: a Pókember egyik klasszikus idézete volt a megfejtés a Szerencsekerékben.
Lifestyle
A szakértők szerint az Egyesült Államok óriási zuhanása elég nagy meglepetés.
Lifestyle
Forró nyári napokon percek alatt hűsítő italra vágyunk, de a jégkészítés órákig tarthat. Egy fizikai trükkel azonban felgyorsítható a folyamat.
Egészség
A megfelelő táplálkozás nemcsak a testünk, hanem az agyunk egészségére is hatással lehet: a kutatók szerint bizonyos, könnyen beszerezhető élelmiszerek támogathatják az idegrendszer működését, és...
Lifestyle
Elárverezik a több mint 50 éves múlttal rendelkező, ikonikus Salgó Hotelt: az adóhatóság a becsült értékének töredékéért kínálja az ingatlant.