Sztárok

Ki marad a trónon? Madonna kontra Lady Gaga

Lady Gaga az elmúlt három évben hatalmas rajongótáborra tett szert, míg a pop királynője ezalatt második filmjének rendezésével volt elfoglalva. Ám 2012 elején Madonna végre új albummal rukkol elő. Vajon a két díva hogyan férhet meg egymás mellett?

A harc kezdete
Madonna és Lady Gaga már 2009 őszén összeismerkedtek, amikor a Saturday Night Live című műsorban egy kabaréjelenet erejéig együtt léptek fel. Míg Madonna ezután elvonult a nyilvánosság elől W.E. című filmjét rendezni, amely most debütál a mozikban, addig Gaga turnézott és lemezt készített, ami 2011 májusában került piacra.

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára

A címadó dal, a Born This Way tavaly februárban debütált, és nemcsak a kritikusok gondolták úgy, hogy talán kissé túlságosan is hasonlít Madonna 1989-es Express Yourself című slágerére. A fiatal énekesnőnek azonban sikerült ezt kimagyaráznia, sőt állítólag a pop királynője még áldását is adta a dalra. Később ezt Madonna publicistája megcáfolta. Ezután következett a vihar előtti csend, ám az emúlt hetekben filmjének megjelenésével Madonna több interjút is adott, és nem meglepő módon mindenhol feltették neki a nagy kérdést: Mit is gondol valójában Lady Gagaról?

                  

Madonna kinyitja száját
Míg a pop királynője elismerte, hogy mikor előszőr látta színpadon utódját, le volt nyűgözve, később túl sok referálást vélt felfedezni régebbi munkáira, és ezeket nem mindig találta ötletesnek és kidolgozottnak, ám nem igazán zavarták a hasonlóságok. Azonban, amikor először hallotta a Born This Way-t, reduktívnak érezte, ami korántsem mondható pozitív jelzőnek. Lady Gaga nem reagált a kritikára, azonban a rajongói igen. Az énekesnő által “szörnyecskéknek” hívott tabor egyből kampányt indított Madonna ellen, hogy bojkottálják zenei pályafutását. Még Elton John férje is keserűen nyilatkozott Madonna visszatéréséről, hiszen párja a vasárnap megrendezett Arany Glóbusz díjátadón az énekesnő filmje ellen veszített a Legjobb eredeti betétdal kategóriában, és köztudott, hogy Lady Gaga Elton John gyermekének keresztanyja, így persze őt is belekeverték a történetbe.

Lady Gaga hallgat, Madonna törtet. Új albuma M.D.N.A. címmel kerül a piacra március végén. Az első kislemezéig pedig már csak pár nap van hátra, hiszen a Gimme All Your Luvin’ február 2-án debütál a rádiókban Nicki Minaj és M.I.A. közreműködésével.

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Katalin és Vilmos egy napon átveszik a trónt az Egyesült Királyságban, ami nem kis feladat lesz számukra, erre pedig a hercegné már most tudatosan készül.
Sztárok
Meghan Markle ismét átlépett egy határt? A hercegné férjével, Harry herceggel együtt olyasmit tervez a közeljövőben, ami korántsem nyerte el a trónörökös, Vilmos tetszését.
Sztárok
Ránija királyné pontosan tudja, hogyan „verje át” az idő múlását: nem kell nagy ördöngösségre gondolni, a jordán stílusikon stílustrükkjét bárki könnyen elsajátíthatja.
Lifestyle
Serpenyőt általában még azok is használnak, akik ritkábban főzőcskéznek a konyhában.
Lifestyle
Ismerős a helyzet: reggel megfogadod, hogy ma rendesen iszol, délután négykor pedig rájössz, hogy még mindig az első kávén és egy fél pohár vízen élsz. Nem szomjasnak érzed magad, inkább fáradtnak,...
Lifestyle
Van az a tipikus testtartás, amit szinte észre sem veszel magadon: beeső vállak, előreeső fej, enyhén görnyedt hát, főleg laptop és telefon fölött. Nem fáj igazán, csak „ilyen lett”, és persze azt...