Hogyan készül a birsalmasajt?

A birsalma-szezon vége felé közeledünk ugyan, de még a piacokon mindig kapható a gyümölcs. Így ha még most készítesz birsalmasajtot, akár karácsonyig is eláll.

Hozzávalók
4-5 birsalma
25 dkg cukor
1/2 citrom leve

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

 

Elkészítés
A birsalmákat alaposan megmossuk, majd héjastul felszeleteljük. Egy lábasba beletesszük a gyümölcsszeleteket, majd annyi vízzel öntjük fel, hogy ellepje őket, és fél citrom levét belefacsarjuk. Körülbelül 20-25 percig puhulásig főzzük alacsony lángon. Ezután leszűrjük, azonban a levét ne öntsük ki. A megfőtt gyümölcsöt botmixerrel pürésítjük, majd visszatesszük a tűzre, s magas lángon negyedóráig kevergetés mellett tovább főzzük. Közben egy másik edényben egy kevés leszűrt birsalmalében a cukrot feloldjuk, s szirupot készítünk. Ezt követően a cukorszirupot hozzáöntjük a püréhez – még turmixolunk rajta keveset –, majd tovább kevergetjük még tizenöt percig. Ha ezzel készen vagyunk, különböző formákat fóliával bélelünk ki, s beletesszük a pürét. Ezután hűvös száraz helyre helyezzük, pár napig szárítjuk, majd megfordítva zsírpapírra rakjuk, és így pár napig a másik felét is szikkadni hagyjuk. Ha eltelt összesen körülbelül egy hét, a birsalmasajt már fogyasztható is.

Tipp: ha nagyobb adagot főzünk, fóliába tekerve a birsalmasajt körülbelül két hónapig eláll.

Változat: amikor a formába öntjük a forró pépet, diógerezdekkel is gazdagíthatjuk a birsalmasajt ízét – a diót bele kell nyomkodnunk a püré közepébe.
 

Oldalak

Sztárok
Sokan nem tudják, de Gyurcsány Ferenc anno kiadott egy szakácskönyvet több mint 10 évvel ezelőtt.
Sztárok
Az élet legnagyobb törései néha új utakat nyitnak meg, és ezt a Nemzeti Színház fiatal színésznőjének, Martos Hangának át is kellett élnie.
Lifestyle
A családi vagy lelki minták most olyan mélyről törhetnek fel a Ráknál, hogy már nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Ha azt hitted, hogy a francia pedikűr már nem tud újat mutatni, 2026 nyara rácáfol erre. Bár a klasszikus fehér végű változat továbbra is népszerű, idén egy lágyabb, kifinomultabb verzió hódít: a...
Lifestyle
A Bikánál az anyagi fejlődés ma fontos szerepet kaphat. Olvasd el, mit ígérnek a csillagok neked!
Sztárok
Lionel Messi elképesztő teljesítménye mögött nemcsak a tehetség és a kemény munka áll, hanem a tudatos életmód is. A világklasszis futballista étrendjének egyik állandó eleme egy különleges reggeli...