Nem mindennapi finomság Indiából – Samosa

Ha kedveled a távol-keleti ízeket, és emellett nem is feltétlenül fontos számodra, hogy húsétel kerüljön az asztalodra, a következő csemege biztosan ízleni fog.

Zöldséges samosa
A samosa – vagy magyarosan: szamósza – indiai nemzeti eledel. A háromszög alakú tésztabatyukat fűszeres zöldségekkel (vagy ritkább esetben hússal) töltik meg, majd bő olajban sütik ki.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

 

Hozzávalók
A tésztához:
50 dkg liszt
4 evőkanál ghee (gí, azaz tisztított vaj, amit helyettesíthetünk hagyományos vajjal is)
1 pohár joghurt, só

A töltelékhez:
20 dkg karfiolrózsa
15 dkg burgonya
15 dkg zöldborsó
2 evőkanál ghee (vagy vaj)
1 mokkáskanál tört koriandermag
1 kiskanál római kömény
1 kiskanál csillagánizs

 

Elkészítés
A burgonyát és a karfiolt apró kockákra vágjuk, majd a zöldborsóval együtt, serpenyőben hevített gín (vagy natúr vajon) lefedve puhára pároljuk. Előveszünk egy másik serpenyőt, majd azon szárazon megpirítjuk a fűszereket, ezután mozsárban szétmorzsoljuk. Hozzátesszük a zöldségekhez, majd tovább sütjük. Később megsózzuk, s az egészből pépet készítünk.
Lisztből, vajból, kevés sóból és joghurtból tésztát gyúrunk, majd egy kendővel letakarjuk, és körülbelül 30 percig állni hagyjuk. A kelés után 3 centiméter átmérőjű gombócokat formálunk, s azokat körülbelül 12 centiméter átmérőjű kör alakú lapokká alakítjuk át. A körök közepére egy-egy kanál fűszeres-zöldséges tölteléket teszünk, majd a tésztákat félbehajtjuk. A széleket vizes kézzel összenyomjuk, a végeket kissé felcsavargatjuk szép formájúra – hogy ne nyíljanak szét. Ezután bő vajban ropogósra, aranybarnára sütjük.

Tipp: A szamószának rengeteg elkészítési módja létezik, mind a töltelék, mind pedig a tészta tekintetében. Ezek közül egy variációt mutattunk be.
Ételünket még laktatóbbá, különlegesebbé tehetjük, ha szószt is készítünk hozzá, s abba mártogatjuk a háromszög alakú finomságokat. A különböző fokhagymás-tejfölös és csilis-paradicsomos szószok remekül illenek hozzá. Jó étvágyat!

 

Oldalak

Lifestyle
A hét során egyre erősebben érzi a Vízöntő, hogy valakinek meg kell törnie ezt a csendet. Végül valószínűleg ő leszel az. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Bika hajlamos lehet csak a pozitív oldalát látni valakinek vagy valaminek. Olvasd el napi horoszkópodat!
Lifestyle
A statisztikák szerint a házasságok jelentős része válással végződik, ám egy friss kutatás rámutatott az ideális életkorra.
Lifestyle
A nem megfelelően megválasztott mosogatási beállítások jelentősen megdobhatják az áram- és vízszámlát, de még a gépet is károsíthatják.
Home&Design
A fürdőszoba meleg, párás levegője sok szobanövénynek inkább álom, mint rémálom. Mutatunk hat fajtát, amelyek kifejezetten jól érezhetik magukat ebben a különleges környezetben – persze a...
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!