Fashion&Beauty

Botrányos szépségkirálynők

A szépségkirálynők versengése korántsem csak a csillogásról szól.

Szeptember 12-én indult az idei Miss Universe szépségkirálynő választás, azaz a világ egyik legnagyobb szabású szépségversenye.

A rendezvény hosszú múltra tekint vissza, első alkalommal 1953-ben rendezték meg. Ekkor egy finn lány fejére került a korona, de még az egy év lejárta előtt meg kellett válnia a címétől, mivel közben férjhez ment.

A legfiatalabb királynő esete
Öt évvel később sor került rá, hogy felavassák minden idők legfiatalabb szépségkirálynőjét, Gladys Zender-t. A perui lány csupán 17 éves volt, elméletileg tehát nem is indulhatott volna a 18-as korhatárhoz kötött versenyen. Végül zöld utat kapott a döntőbizottságtól, mondván Peruban az életkort fölfelé kerekítik, ha már legalább hat hónap eltelt az előző születésnap óta.

Az ötvenes években sok Gladys-éhez hasonló vitás esetre láthatunk példát a szépségkirálynő választásokon. Ott van például Mary Leona Gage esete, akitől elvették a koronáját, mivel az anyósa volt olyan kedves, hogy közölje a zsűrivel, a lány eltitkolt előlük pár dolgot. Az amerikai versenyző férjezett volt, két gyermek édesanyja, és valójában csak 18 éves, nem pedig 21, ahogy állította.

Az ötvenes években a háziasszonyi és a szépségkirálynői szerep úgy tűnik nem fértek meg egymás mellett. Annak ellenére, hogy Maryt megfosztották a koronától, a versenyek története így is amerikai fölényt mutat. Eddig hétszer került ki a győztes valamelyik amerikai államból.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

 

Szépségkirálynőből kormányzó
A sikerek mellett az amerikai versenyzők persze botrányaikról is elhíresültek. Furcsamód a 2006-os Miss Amerikának megengedték, hogy versenyre keljen a Miss Universe címért, annak ellenére, hogy fény derült kokain és alkohol problémáira. A világszépe cím mindenesetre nem jött össze neki.

Találunk azért inspiráló történeteket is a szépségkirálynők világában. Ott van például az 1981-es győztes, Irene Sáez. A venezuelai lány a kifutók világát politikusi pályára cserélte, és még hazája elnökválasztásán is elindult. Később polgármesteri és kormányzói szerepeket is betöltött.

Az idei botrányhősnő a kolumbiai Catalina Tobayo, aki egész egyszerűen azzal várt hírhedté, hogy nem húzott fel bugyit, mikor végiglejtett a kifutókon. Azóta megrovásban részesült, és szentül ígérte, hogy többet nem követi el ezt a hibát. Az ő ruháira egyébként érdemes lesz odafigyelni, mivel hazája híres a különleges és szép nemzeti kosztümökről és ruhakölteményekről.

Hamarosan kiderül, hogy idén melyik ország képviselője diadalmaskodik a versenyen, és kinek adhatja át a koronát a tavalyi győztes, a mexikói Jimena Navarrete.
 

Oldalak

Fashion&Beauty
Sztárok
A Scootert imádja a magyar közönség, és a banda most a Campus fesztiválon lépett fel.
Utazás
Lélegzetelállító vulkáni tájak, buja trópusi növényzet és a végtelen óceán vár – mindez hosszú, fárasztó interkontinentális repülés nélkül.
Sztárok
Alain Delon nemcsak minden idők egyik legnagyobb francia filmsztárja volt, hanem olyan férfi, akinek kisugárzása és szépsége évtizedeken át emberek millióit bűvölte el világszerte. Nem véletlen, hogy...
Sztárok
Sokan irigylik a brit királyi család legfiatalabb tagjainak életét, ám Vilmos herceg és Katalin hercegné tudatosan arra törekszenek, hogy gyermekeik a lehető legátlagosabb gyermekkort élhessék meg....
Lifestyle
Kánikula és heves zivatarok váltják egymást: a HungaroMet 11 vármegyére adott ki riasztást a közeledő viharok miatt.
Lifestyle
A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően kevesen használnak, pedig sokkal selymesebbé és gazdagabb ízűvé...